A családon belüli erőszakra hívják fel a figyelmet Kárpátalján

Hivatalos adatok alapján az elmúlt évben 89 000 személy fordult a rendőrséghez családon belüli erőszak miatt – tudatta augusztus 12-én a pmg.ua internetes hírportál.

Az áldozatok nagy része nő.

Ukrajnában is egyre több olyan intézményt hoznak létre, ahol az áldozatok ideiglenes menedékre találnak.

 Kárpátalján is van már lehetőség segítségkérésre.

Olekszandra Melynyicsuk, a Kárpátaljai Társadalmi és Pszichológiai Segítségnyújtási Központ igazgatója elmondta, hogy mind szociálisan, mind pszichológiailag megpróbálnak segítséget nyújtani az áldozatoknak. Bár szerény körülmények között, de Ungváron is alakítottak ki menedékházakat, ahol a körülményektől függően akár három hónapot is eltölthetnek az áldozatok gyermekükkel együtt.

Tetjana Horosilova, a központ pszichológusa elmondta, hogy nem szabad, hogy természetesnek vegye azt egy nő, ha bántalmazzák otthon. Erről nem szabad hallgatni.

Amennyiben családon belüli erőszak áldozatává válik vagy van olyan ismerőse, akit bántalmaznak, hívja a 102-es segélyhívószámot, a 0 800 500 335-es vagy a 116 123-as forróvonalat.

Kárpátalja.ma