Átadták az ukrán hatóságnak a Sepeljev házaspárt

Átadták a Sepeljev házaspárt az ukrán hatóságnak a záhony-csapi határátkelőhelynél a magyar rendőrök szerda délben – közölte a házaspár ügyvédje, Bősze Ferenc az MTI-vel.

Olekszandr Sepeljevet, aki korábban ukrán országgyűlési képviselő volt, hazájában súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják, de ő tagadja bűnösségét.
Bősze Ferenc elmondta: az ukrán fél nem járult hozzá a Nemzeti Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) által biztosítani szándékozott magyar ügyvédi jelenléthez a csapi határátkelőhely ukrán oldalán szerdán háromnegyed 12 és negyed 1 között lezajlott átadás-átvételnél.
„Csak magát az átadás tényét tudjuk konstatálni” – fogalmazott az ügyvéd. Ismertetése szerint az épülethez, ahol az átadás történt, még a magyar rendőrség gépjárművével érkezett a házaspár, de onnan már az ukrán hatóság gépkocsiján távoztak.
Hozzátette: a gépkocsi kommandós kísérettel, rendőri felvezetéssel és az ukrán sajtó élénk érdeklődésétől kísérve hagyta el a határátkelőhelyet.
Olekszandr Sepeljevet és Galina Sepeljevát tavaly júliusban fogták el Budapesten, ezután mindketten kiadatási őrizetbe kerültek és menekültstátusért folyamodtak, kérelmüket azonban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal elutasította. A döntést a házaspár megtámadta, és a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly decemberben új eljárás lefolytatására utasította a hivatalt.
Ezt követően a BÁH február elején másodszor is döntést hozott a menekültstátusuk ügyében, és másodszor utasította el a házaspár menedékkérelmét, a házaspár pedig kezdeményezte a BÁH-határozat hatályon kívül helyezését a bíróságon, mert abban álláspontjuk szerint több valótlanság is volt.
Ebben az ügyben hétfőn hozott ítéletet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság és elutasította azt, arra hivatkozva, hogy nem történt olyan jogszabálysértés, ami a hatályon kívül helyezést indokolná.
A házaspár időközben március 6-án döntött úgy, hogy a megváltozott ukrajnai helyzetre tekintettel mégsem igénylik a magyarországi menekültstátust, és azt kérik, hogy adják ki őket Ukrajnának. Kérésüknek megfelelően Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a közelmúltban hozzájárult, hogy a házaspárt átadják az ukrán hatóságoknak. Erre került sor szerdán.
Az ukrán hatóságok szerint Olekszandr Sepeljevnek köze volt a Rodovid Bank egyik volt részvényese ellen tavaly tavasszal, egy Kijevhez közeli településen elkövetett merénylethez. Ismeretlenek rálőttek az üzletember autójára, a támadásban ő és sofőrje is megsérült.
Sepeljev két cikluson át parlamenti képviselő volt Julija Timosenko egykori kormányfő frakciójának tagjaként. 2010-ben kizárták, és csatlakozott a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártjához. A tavalyi parlamenti választásokon egyéni jelöltként indult, de nem jutott be a parlamentbe.
A volt politikust az ukrán hatóságok kétrendbeli sikkasztással is gyanúsítják. A gyanú szerint a Rodovid Bankból 2009-ben sikkasztott el több mint 220 millió hrivnyát (6,6 milliárd forint), egy másik üzletemberrel közösen pedig 315,3 millió hrivnya állami támogatást.
Forrás: MTI