Beregszászban található Kárpátalja villamosításának legrégebbi műemléke

Térségünk villamosítása a 19. század végén, az Osztrák—Magyar Monarchia ideje alatt vette kezdetét, amikor is 1896-ban a munkácsi Schönborn-sörgyárban egy kisebb vízerőművet helyeztek működésbe. Nem sokkal később az ungvári malom is áramforrással rendelkezett. Az onnan kiáradó fény úgy elkápráztatta a polgárokat, hogy követelni kezdték a helyi hatóságoktól a villamosítást, ami a befektetők utáni hosszas keresést követően 1902-ben kezdődött el Ungváron. Egy évvel később az elektromosság elért Munkácsig, 1908-ban Beregszászig, 1913-ban pedig Nagyszőlősig és Királyházáig is.
Az elektromos áram erőteljesebb fejlesztési hulláma Kárpátalján a csehszlovák érában jelentkezett. 1931-ben Ungváron két 2500 kW-os generátorral rendelkező gőzturbina kezdte meg működését, két évvel később már elektromos vezetékek húzódtak Ungvártól Perecsenyig, Csapig, Szolyváig, sőt egészen Nagybocskóig. Ebben az időben kezdtek el vízerőművet építeni az Ungon, ám gazdasági problémák miatt félbemaradtak a munkálatok 1942-ig, amikor is már a magyar hatóságok helyezték üzembe a 4500 kW teljesítményű vízerőművet.
A szovjet érában Kárpátalján egyedülálló vízerőmű épült két folyó, a Talabor és a Nagyág szintkülönbségéből adódó energetikai lehetőségek felhasználásával, hatévi nehéz munka eredményeként. Meg kell jegyeznünk, hogy a 27 MW-os Talabor−Nagyág vízerőmű magyar és olasz tervezők munkájának szovjet kivitelezése. Megyénkben nem épült ennél nagyobb teljesítményű erőmű az energiaágazatban. Napjainkban kidolgoztak egy tervezetet, amelynek értelmében 330 mini vízerőművet építenének Kárpátalja folyóin. A projekt ellen környezetvédők hevesen tiltakoztak, s az esetleges mellékhatások feltérképezéséig elérték a projekt befagyasztását, mivel a környezeti károk jelentősen meghaladhatják a potenciális gazdasági előnyöket.
Úgy tűnhet, hogy nem maradt fent kézzelfogható korabeli eszköz a villamosítás első hullámából, ám egy műemlék napjainkig is megőrződött. Ez pedig nem más, mint az első beregszászi villanytelep épülete, mely a vasútállomás közelében található. Elég, ha megkérdezzük a helyi lakosokat, hogy hol található a „Szeljenyergo” (Сєльенерго), hisz ezen a néven ismerik az épületet az idősebb beregszásziak. A későszovjet időben, valamikor az 1990-es években itt szolgálták ki az ügyfeleket − az energiafogyasztókat. Még korábban transzformátor zümmögött az épületben, 1908-ban pedig egy 330 kW erősségű dízel áramfejlesztőt üzemeltek be. Mindezt napjainkban egy emléktábla támasztja alá, amely egy takaros házat díszít, ami kívülről korántsem hasonlít ipari létesítményre, sokkal inkább egy korabeli tehetős polgári házra.
A több mint egy évszázaddal korábbi eszközökből sajnos semmi nem maradt fent. Ugyanakkor az épület jó állapotban van, s ami a legfontosabb – szinte az eredeti formájában maradt ránk. Az egykori villanytelep belsejében jelenleg transzformátorokat és a villamos hálózatok tartozékait javítják. Az udvaron gyönyörű virágoskert található, s általában véve minden jól ápoltnak és a lehetőségekhez mérten gondozottnak tűnik.
A Zakarpattya.net nyomán