Drágul a szemétszállítás Ungváron

Az Ungvári Városi Tanács a városi szeméttelepen átvett szemét köbméterenkénti költségének emelése mellett döntött. Ennek következtében az „AVE” szemétszállító vállalat is megemeli a szemét elszállítási díját – írja a mukachevo.net internetes hírportál február 5-én Pavlo Logvinov, a város gazdaságfejlesztési osztálya vezetőjének nyilatkozatára hivatkozva.

Logvinov elmondta, hogy a szeméttelep fenntartása nagyon költséges. 2021-ben például a városi költségvetésből 5 millió hrivnyát különítettek el a fenntartására.

Az AVE vállalat Ungváron utoljára 2018-ban változtatott a szolgáltatások költségén – hangsúlyozta Natalia Jakubik, a cég igazgatója. Elmondása szerint azóta már megváltoztak a hulladékkezelésre vonatkozó jogszabályok.

A társasházak esetében a hulladékszállítás díja 35,42 hrivnya/fő, míg a családi házak tulajdonosai számára 96,51 hrivnya.

Kárpátalja.ma