Eltemették Szerij Kuznyevet

Utolsó útjára kísérték Szerhij Kuznyev ungvári katonát november 9-én, a Nadkarpattya projekt vezetőjét. A szomorú eseményről az Ungvári Városi Tanács tudósított a Facebook-oldalán.

Szerhij Kuznyev a Krímen született Kercs városában 1975. június 11-én, katonacsaládban. Már gyerekként tiszt akart lenni. 1994-ben Odesszában belépett a szárazföldi erőkhöz, a szakképesítés megszerzése után pedig Ungváron szolgált. 1998 és 2007 között az Ukrán Fegyveres Erők kötelékében szolgált egy hegyi gyalogsági zászlóaljban, ezt követően nyugdíjazták. 2010-től saját vállalkozásán dolgozott.

2014-ben Krím elcsatolása után ismét katonának állt, majd tudását a veteránügyi minisztériumban kamatoztatta. 2020-ban alapította meg a NadKarpattyát, ahol drónfelvételeken keresztül mutatta meg Kárpátalja szépségeit.

A háború kitörése után ismét szolgálatra jelentkezett, a kárpátaljai 128-as dandárba került. Herszon felszabadításában és a bahmuti harcokban is részt vett. Szerhij Kuznyev az A1556-os katonai egység parancsnokhelyettese volt. November 3-án egy rakétatámadás következtében eset el.

Szerhij Kuznyev 48 éves volt.

Ungváron családja, rokonai, barátai, a város vezetősége, katonatársai és tisztelői rótták le a kegyeletüket november 9-én.

Édesanyja, felesége és lánya gyászolják.

Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Facebook/Ungvári Városi Tanács