Fodó Sándorról elnevezett közösségi házat adtak át Visken

Fodó Sándorról, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító elnökéről elnevezett, a magyar kormány támogatásával létrehozott közösségi házat adott át ünnepélyesen Grezsa István miniszteri biztos szerdán a Huszthoz közeli Visken.

A kárpátaljai magyar politikus szülőházában kialakított közösségi és kulturális központot avató beszédében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, minden vidéknek vannak emblematikus alakjai, akik nyomán meg lehet érezni egy vidék lelkiségét. Így ha valaki Tamási Áron műveit olvassa, akkor be tud pillantani a székelység életébe anélkül, hogy oda eljutna. Fodó Sándor ilyen alakja a kárpátaljai magyarságnak, aki képes volt nagy gondolatokat álmodni – tette hozzá, felidézve Németh László mondását, amely szerint „nagy gondolat szüli a nagy embert”.

A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy Fodó Sándornak ungvári egyetemi tanárként a múlt század hetvenes éveinek elején volt bátorsága ahhoz, hogy kihasználva a szovjet kommunizmus falában megjelent apró rést, kiálljon az elvei és a kárpátaljai magyarság közösségi érdekei mellett. Jelentős részben közösségteremtő tevékenységének és az általa alapított szervezetnek köszönhető, hogy a nehézségek ellenére van anyanyelvű oktatási, kulturális és politikai érdekvédelmi rendszere a 150 ezres Kárpátaljai magyarságnak – mutatott rá Grezsa István, hangsúlyozva, hogy a Fodó Sándor Közösségi Ház méltó emléket állít a politikusnak és tovább örökíti szellemiségét azáltal, hogy kulturális és közösségi központja lesz a viski és a Felső-Tisza-vidéki magyarságnak.

Köszöntőjében Brenzovics László, a KMKSZ elnöke felidézte az 1940-ben született és 2005-ben elhunyt Fodó Sándor életútját, a Szovjetunióban, majd a független Ukrajnában folytatott politikai érdekvédelmi tevékenységét. Nagy emberre, nagy gondolatiságra és bátorságra vall – fogalmazott -, hogy 1989 februárjában, az elszakított területek között elsőként, létrehozta a KMKSZ-t, a kárpátaljai magyarság politikai érdekvédelmi szervezetét, amelyet elnökként 1996-ig irányított. A szülőházában kialakított emlékszobák segítenek megőrizni Fodó Sándornak, a kárpátaljai magyarság meghatározó személyiségének az emlékét – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.