Hatalomváltás készülődik Kijevben

Kijevben hatalomváltás készülődik, de ez nem erőszakos módon, hanem választások útján fog végbemenni – vélte egy lengyel európai parlamenti képviselő.

Körülzárta az ukrán kormány épületét hétfő reggel Kijevben néhány ezer, az ország európai uniós társulását támogató tüntető, elállva az épület összes bejáratát. Vasárnap hatalmas tömeg vonult az utcákra Ukrajna EU-integrációját és az ország elnökének távozását követelve. A kijevi rendőrfőnök, Valerij Koriak lemondott, mert a rohamrendőrség szombaton „túlzott erőt” vetett be kormányellenes tüntetőkkel szemben. Jacek Saryusz-Wolski, a kormányzó Polgári Platform EP-képviselője, az EP külügyi bizottságának tagja a TVN24 lengyel hírtelevíziónak nyilatkozva hétfőn kijelentette: a tüntetések elkerülhetetlenül hatalomváltáshoz vezetnek Ukrajnában. Hozzáfűzte, hogy tudomása szerint az ellenzék már felkészült erre, Viktor Janukovics elnök pártjának helyzete pedig gyöngül a parlamentben.
„Új többség formálódik, az ellenzéknek még 12 mandátum hiányzik ehhez, és már több mint 20 képviselő dezertált a Régiók Pártjából” – mondta a lengyel EP-képviselő.
Saryusz-Wolski közölte, információi szerint az ukrán elnök mindenféle forgatókönyvre felkészült, beleértve az erőszakot. Kész bevezetni a rendkívüli állapotot is, kezdve Kijevvel.
A kérdésre, hogy mi történne, ha Janukovics aláírná Oroszországgal a megállapodást az orosz-fehérorosz-kazah vámunióhoz való csatlakozásról, a képviselő ezt mondta: „Akkor már nem lenne miért visszatérnie Kijevbe. Menedékjogot kérhetne Moszkvában”.
„Janukovics már nem tárgyalópartner. Teljesen hiteltelen, megszegte ígéreteit. Bármit ígér, nem tartja be” – mondta Saryusz-Wolski.
Az épületben lévő hivatalnokoknak azt tanácsolták, hogy „menjenek haza”, előző nap ugyanis az ellenzék általános sztrájkot hirdetett.
A demonstrálók a kormány távozását követelik. Azért tiltakoznak, mert a várakozásokkal ellentétben Ukrajna a múlt héten nem írta alá a társulási megállapodást az Európai Unióval.
Pavel Lebegyev ukrán védelmi miniszter egy tévéinterjúban cáfolta azokat az interneten megjelent információkat, miszerint harckocsik tartanának Kijev felé azzal a céllal, hogy rendkívüli állapotot vezessenek be.
„Történelmi tömeg” gyűlt össze vasárnap
Előző nap a parlamenti ellenzéki pártok felhívására több százezren gyűltek össze az ukrán főváros központjában, a Függetlenség terén, hogy Viktor Janukovics elnök és Mikola Azarov kormányának távozását követeljék, illetve tiltakozzanak a diákok kijevi demonstrációjának szombat hajnali erőszakos feloszlatása miatt. A demonstrálók közül több tízezren az éjszakát is a téren töltötték.
Vasárnap néhány száz aktivista megrohamozta az elnöki hivatal épületét. A rohamrendőrök könnygázzal és gumibotokkal szorították vissza a támadókat, akik kövekkel dobálták őket. Az ellenzék szerint az összecsapás provokáció volt, a hatalom így próbálta lejáratni a Függetlenség terén folyó békés demonstrációt. Az incidensben csaknem 90-en sérültek meg, köztük a külföldi és az ukrán média több munkatársa.
A demonstrálók két épületet foglaltak el előző nap a belvárosban, a Szakszervezetek Házát és a várost irányító adminisztráció épületének auláját. Reggel a városháza dolgozói munkába álltak, a demonstrálók viszont szintén az épületben maradtak.
Szombat hajnalban a rohamrendőrök tonfákkal és gumibotokkal oszlatták szét a Függetlenség terén békésen tüntető egyetemistákat. Több tucatnyi fiatal sérült meg, 35 személyt őrizetbe vettek. A rohamrendőrök rendkívül brutális fellépése a diákokkal szemben országos felháborodást váltott ki Ukrajnában.
Becslések 200 ezer és 700 ezer közé tették a vasárnap demonstrálók létszámát. Az elnöki hivatalnál összecsapások is történtek, amelyekben legkevesebb 53-an megsérültek, közülük 14-en kórházba kerültek.
Az épület előtt azután vált feszültté a helyzet, hogy tüntetők vagy provokátorok – politikai hovatartozásuk nem derült ki – megpróbálták buldózerrel áttörni a rendőrségi kordont. A rohamrendőrök könnygáz- és hanggránátokat vetettek be a támadók ellen, akik válaszul tűzijáték-rakétákat, követeket, botokat dobáltak a rendfenntartók felé.
Az elnöki hivatal bejáratához vezető utat a rendőrök fémkorlátokkal és buszokkal torlaszolták el. Az elnöki hivatalnál tüntetők két csoportra oszlottak: az egyik oldal megpróbálta visszaterelni békés mederbe a tiltakozást, és a rendőrök védelmére kelt, a másik viszont újra és újra támadásba lendült.

Forrás: magyarhirlap.hu