„Holnap is élünk”- tisztújító közgyűlést tartott a KMKSZ ISZ

Tisztújító közgyűlést szervezett december 19-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezte (KMKSZ ISZ). A rendkívüli járványügyi helyzetre való tekintettel a közgyűlés online formában valósult meg, melyen az alapszervezeti küldöttek mellett az ISZ kárpát-medencei partnerszervezeteinek képviselői is részt vettek.

A gyűlés kezdetén Dobsa István, a szervezet vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót a meghívott vendégeknek.

Böröcz László, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője gratulált a szervezet vezetőségének és tagjainak az évek óta tartó eredményes munkához, hisz 2014 óta közel 1200 tagra duzzadt a taglétszám. A frakcióvezető kiemelte: az utóbbi idők politikai konfliktusai ellenére a magyar és az ukrán félnek is érdeke a két ország békés kapcsolata.

A közgyűlést megtisztelte jelenlétével Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, aki Kovács Vilmos költőnk regénycímével bíztatta a kárpátaljai fiatalokat: „Holnap is élünk”.

Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő, az IKSZ elnöke köszönetet mondott a kárpátaljai fiataloknak a helytállásért, a további munkához pedig türelmet, bátorságot és bölcsességet kívánt. Kiss András, az IKSZ alelnöke a jó szomszédság, a határ menti együttműködés fontosságát emelte ki.

Bagi Barna, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnöke kitartást kívánt a szervezet fiataljainak a jövőbeli munkához, bízva abban, hogy a következő évben megvalósíthatóak lesznek a kitűzött célok.

A külhoni magyar ifjúsági szerveztek nevében Brassai Hunor, a Minta elnöke, Gubik László, a Via Nova elnöke, valamint Kiss Nándor, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórum elnöke köszöntötte az online térben megjelent fiatalokat.

A köszöntők után Dobsa István leköszönő elnök tartotta meg beszámolóját az elmúlt három év eredményeit kiemelve. Bár a 2020-as év nemvárt nehézségeket hozott a szervezet életében, a korábbi években jelentős sikereket értek el különböző tömegrendezvényeken: két alkalommal rendezték meg a nagyszabású IszFesztet, Ákos koncert, sport- és környezetvédelmi akciók, valamint fotópályázat is szerepelt a szervezet programjában. Külön öröm, hogy erősödött a politikai irányvonal is, hisz a Kárpátaljai Közéleti Akadémia, majd a Vezetőképző segítségével a helyi fiatalok tudást és tapasztalatot szerezhettek abban, hogyan tudják leghatékonyabban képviselni érdekeiket a politikai életben. Az idei évben- alkalmazkodva a járványügyi helyzethez- online akciókkal próbálták megmozgatni vidékünk fiataljait. A kezdeményezések között szerepelt a legszebb májusfa és a legkreatívabb szájmaszk bemutatása, „Kárpátalja a te szemeddel” fotópályázat, a legújabb felhívásban pedig hagyományos karácsonyi kántálás bemutatását várják a fiataloktól.

Az elnöki beszámolót követően a közgyűlés fénypontjára került sor: a tisztújításra, melyet online szavazással bonyolítottak le. A elnök posztjára egyetlen jelölés érkezett Dobsa István regnáló vezető személyében, akit döntő többséggel újraválasztottak a képviselők. Az alelnökök személye szintén nem változott a szavazás után, így ezeket a pozíciókat a következő három évben is Horváth Zoltán és Kardos Albert töltik be.

A KMKSZ ISZ elnökségének tagja lett Nagy Kitti, Váradi Enikő, Vorcsák- Jenei Viktória, Barta Zoltán, Báder Ottó és Simon Dávid. Az etikai- és ellenőrző bizottság tagjának a következő három évre Karpinecz Krisztiánt, Balogh Enikőt és Gál Lillát választották.

Zárszóként Dobsa István régi-új elnök ígéretet tett arra, hogy a következő három évben is a legjobb tudása szerint fogja irányítani az Ifjúsági Szervezetet. Elmondta, a nehézségek ellenére a kárpátaljai embereknek meg kell tartania a külföldiek szemével sokszor varázslatosnak tartott személyiségét, kitartását, erős jellemét. Bizodalmát fejezte aziránt, hogy a 2021-es év több lehetőséget biztosít a személyes találkozásra és a szervezet további fejlődésére.

Horváth Gabriella
Kárpátalja.ma