Iskolatáskákat adtak át ukrán gyerekeknek Magyarország jóvoltából

A Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció épületében Magyarország Ungvári Főkonzulátusa munkatársai iskolatáskákat adtak át belső-ukrajnai gyerekeknek szeptember 20-án. Erről a főkonzulátus adott hírt Facebook-oldalukon.

A Rákóczi Szövetség által 29 kárpátaljai iskolában 260, hátrányos helyzetű menekült gyermek kapott hátizsákot, köztük 122 lány és 138 fiú.

Az ungvári térségből 77, a rahóiból 70, a munkácsiból 66, a técsőiból 32, a husztiból 15 menekült részesült adományban.

Mint írták,

„a Rákóczi Szövetségnek köszönhetően tavaly is támogattuk az ukrán gyermekek tanévkezdését, akkor az ungvári és beregszászi külképviselet tagjai személyesen vitték el az iskolákba az ajándékokat, most azonban az iskolaigazgatók jöttek el Ungvárra”.

Petro Dobromilszkij, kormányzó helyettes a magyar partnereknek mondott köszönetében elmondta, hogy erre a támogatásra a megyében élő belső-ukrajnai menekült iskolásoknak nagy szükségük van.

Marjana Maruszinec, megyei oktatási főosztályvezető kifejtette a magyar partnerekkel való régre visszanyúló együttműködést, főleg a háború óta. Kiemelték, idén közel 2 ezer gyermek üdülhetett Magyarországon a magyar kormány támogatásával.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Facebook/Magyarország Főkonzulátusa Ungvár