Kiállítással zárult a VII. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor

Szerző: | 2020.08.17., 10:40 | Közélet, Kulturális hírek

Fotó: Kárpátalja.ma

Az augusztus 3–16. között megszervezett VII. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor lezárásaként kiállítást szerveztek Beregszász főterén, ahol a két hét folyamán elkészült műveket a széles közönség előtt is bemutathatták. A kiállítást első alkalommal rendezték meg a városban, ezért az eseményt nagy érdeklődés kísérte.

A szobrászművészek a hetedik tábor témájának a családot választották, hiszen az alkotáshoz kimeríthetetlen ötlettárat és rengeteg szimbólumot kínált. Idén agyagból, kőből és acélból készültek szobrok. A tábor munkájában az ötletgazda Matl Péter, a Pro Arte-Munkács civil szervezet elnöke mellett ifj. Hidi Endre (Nagydobrony), Vinykovszkij Vjacseszlav és Korzs Bogdan (Ungvár), Ruszin Emma (Kölcsény), Vaszil Román és Szinyickij Bogdan (Kijev) vett részt.

A záróünnepséget Ljudmila Polomarcsuk előadóművész kezdte énekével.

Ezt követően a rendezvény vendégei szólalhattak fel. A szobrászokat és minden jelenlévőt Oleh Kocjuba, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal alelnöke, dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, dr. Erdelyi Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja, Kuzma Borisz, Ukrajna Művészei Szövetségének ungvári elnöke, valamint Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészeti Révész Imre Társaság elnöke köszöntötte.

Nem maradt szó nélkül Matl Árpád szobrászművész, a rendezvény szervezője és édesapja, Matl Péter sem:

  • Nagy öröm számomra, hogy pont itt, Beregszászban állíthatjuk ki a szobrásztábor eredményeit, ahol nagyon sok művészeti tudást kaptam. A kiállítással Horváth Anna szobrászművész emléke előtt tisztelgünk – mondta meghatottan Matl Péter.

Matl Árpád elárulta a közönségnek, hogy Kárpátalján egy nemzetközi turisztikai útvonalat szeretnének kialakítani, érintve a Lembergi megyét és Lengyelországot, melynek célja a kárpátaljai szobrászat megismerése, és egyben vidékünk fejlődése lenne. A szoborúton az érdeklődők megtekinthetik majd az eddigi szobrásztáborok negyvennégy magas színvonalú alkotását, amelyeket a régió harminckét településén helyeztek el.

Az idei szobrokat a Beregszászi járás településeinek ajánlották fel: Macsolának, Csomának, Gutnak, Jánosinak, Nagybaktának; Matl Péter alkotása pedig a Beregszászi Járási Kórház kertjét ékesíti majd.

A szobrok leleplezését a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészeinek pantomim-előadása kísérte.

Az alkotótábort első alkalommal Matl Péter kezdeményezte 1997-ben. 2014 óta a helyi önkormányzatok, járási közigazgatási hivatalok, a Bethlen Gábor Alap, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatásával minden évben megszervezik a szimpóziumot Kárpátalja különböző pontjain.

A tábor célja a megye szobrászati örökségének megőrzése, kedvező feltételek megteremtése a fiatal szobrászok számára, lehetőséget adva nekik, hogy megtestesítsék az anyagban a modern monumentális művészet jövőképét.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This