Köszönetnyilvánítás a BGA-nak a Sasfészek Jótékonysági Alapítványtól

A nehéz körülmények között is folytatja munkáját a Sasfészek Jótékonysági Alapítvány

A beregszászi székhelyű Sasfészek Jótékonysági Alapítvány 13 éve működik. Az alapítvány nehéz sorsú, többszörösen hátrányos helyzetű 6-18 éves gyerekek felzárkóztatásával, illetve oktatásával-nevelésével foglalkozik.
A szervezetnek 12 állandó munkatársa van, akik párhuzamosan több munkakörben dolgoznak. A gyerekek létszáma változó.
A gyerekek felkarolásával lehetőséget nyújtanak számukra, hogy felnőttként a társadalom értékes, azt gyarapító tagjaivá válhassanak. A rászoruló gyerekek létfontosságú szükségletein kívül a szervezet biztosítja a nevelésüket, tanításukat, illetve segíti a társadalomba való beilleszkedésüket.
A kialakult gazdasági krízis miatt egyre nehezebb biztosítani számukra ezeket a feltételeket, de a Sasfészek Jótékonysági Alapítvány a nehéz gazdasági és egyéb körülmények ellenére is lelkesen folytatja munkáját.
A szervezet állami támogatásban nem részesül, a bérezést, az étkeztetést, a közüzemi költségeket és az egyéb kiadások egy részét az alapítvány önköltségből fedezi, adományokból és pályázatokból tartja fenn magát.
Ezúton fejezzük ki köszönetünket a Magyar Kormánynak, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy 2016-ban is hozzájárultak a Sasfészek Jótékonysági Alapítvány működéséhez! Hálásan köszönjük!

A Sasfészek Jótékonysági Alapítvány munkatársai