Megkezdődött az ukrán és az orosz külügyminiszter megbeszélése Törökországban

Csütörtök délelőtt kezdetét vette Dmitro Kuleba ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megbeszélése az antalyai diplomáciai fórumon, Törökországban.

A tárgyaláson jelen van a felek között közvetítő Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter is.

Ez az első alkalom, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított támadás óta a két ország külügyminisztere találkozik egymással. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő fényképeket is közzétett a tárgyalóasztalnál ülő miniszterekről.

Cavusoglu azt mondta: a tanácskozás célja, hogy megteremtse a lehetőséget az orosz és az ukrán államfő találkozójára, amelynek létrejöttében a török elnök közvetítene. Kuleba ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy Lavrovval tartandó találkozóján javasolni fogja az orosz és az ukrán elnök közötti közvetlen tárgyalások megkezdését.

A NATO-tag Törökország mind Oroszországgal, mind Ukrajnával szoros kapcsolatokat ápol, és emiatt igyekszik egyenlő távolságtartással fellépni a két ország közötti konfliktusban. Törekszik magát semleges félként pozícionálni, olyan országként, amely képes elősegíteni a háborúskodó felek közötti tárgyalásokat – jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség.

Forrás: MTI

Kapcsolódó:

Kuleba megérkezett Antalyába