Megnyílt a humanitárius folyosó, elhagyhatják a lakosok Mariupolt

Az orosz erők beszüntették a Donyeck megyei Mariupolból kifelé vezető humanitárius folyosó blokádját, így az ott lakók elhagyhatják az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárost Bergyanszk-Zaporizzsja irányába – erősítette meg az UNIAN ukrán hírügynökség szerint Petro Andrjuscsenko, a település polgármestere.

Később a városvezetés azt közölte, hogy már több mint 160, magántulajdonban lévő személyautó el is hagyta Mariupolt és már Bergyanszk felé tart. Több mint 50 autó pedig már Bergyanszkba is ért, és folytatja útját Zaporizzsja felé, ahol elsősegélynyújtással és szállással várják a menekülteket. A polgármester ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy Mariupol vezetése továbbra sem tudja szavatolni az útvonal biztonságát.

Az UNIAN emlékeztetett arra, hogy Mariupol az elmúlt napokban teljesen el volt zárva, sem a menekülők nem tudták elhagyni a várost, sem segélyszállítmányok nem érkezhettek oda. Az egyik, Mariupolba tartó segélykonvoj például vasárnap kénytelen volt visszafordulni Bergyanszkba. Hétfő reggel az ukrán rendőrség közölte, hogy egy konvoj segélyszállítmánnyal, és evakuációs buszok indultak el a városba.

Közben az ukrán fegyveres erők vezérkara saját értesülésre hivatkozva közölte, hogy megérkezett Oroszoroszágba négyszáz szíriai zsoldos, akit Ukrajna ellen készülnek bevetni. “A rendelkezésre álló információk szerint Szíriában zsoldosok toborzóközpontjait nyitották meg, ahol az elmúlt napokban több, mint ezer embert toboroztak, közülük már mintegy 400 ember megérkezett Oroszországba. Az ukrán határ közelében lévő Rosztov és Gomel régiókban táborokat hoztak létre az elhelyezésükre és a képzésükre” – írta közleményében a kijevi vezérkar.

Az UNIAN arra emlékeztetett, hogy Oroszország 14 toborzóközpontot nyitott Szíriában, ahová Líbiából is érkeznek fegyveresek kiképzésre. Az ukrán hírszerzés korábban azt közölte, hogy információi szerint 300 és 600 dollár közötti havi fizetést ad Oroszország a külföldi zsoldosoknak.

Mindeközben az orosz védelmi tárca arról számolt be, hogy sikerült likvidálni az ukrán erők Mariupol külvárosában lévő fő állásait, ami lehetővé tette a lakosság tömeges kimenekítésének megkezdését.

Mihail Mizincev orosz vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és az orosz Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője szerint  az orosz különleges erők által támogatott donyecki “népi milícia” megsemmisítette a “nacionalisták” legtöbb lőállását a Mariupol peremén lévő lakónegyedekben, ami lehetővé tette, hogy közép-európai idő szerint 13 órától humanitárius folyosók nyíljanak meg a civilek számára, és megkezdődhessen “a neonácik által hosszú ideig túszul ejtett lakosság tömeges evakuálása”.

Mizincev szerint az orosz oldalon 200 autóbuszból négy gépkocsioszlopot állítottak össze, amelyből 50 már megérkezett Mariupolba, ahová 450 tonna humanitárius segélyt, egyebek között gyógyszert szállítottak.

Forrás: MTI