Megrendülés, fájdalom, megemlékezés

Szerző: | 2014.07.31., 16:03 | Közélet

1944 ősze Kárpátalja magyarsága számára egyet jelentett a stratégiai célpontok körüli véres harcokkal, az anyaországától való újbóli elszakítással, a szovjet katonák erőszakoskodásaival, illetve a katonaköteles korú magyar polgári férfilakosság embertelen módszerekkel végrehajtott deportálásával és a Gulag jégpoklával, ahol rabszolgákként dolgoztatták az elhurcoltakat, akik ezrével haltak meg az alultápláltsággal kombinált megerőltető munkától, a betegségektől, a hidegtől. A deportálás éppúgy háborús és emberiségellenes bűntény volt, mint például a holokauszt, a hajdani szolyvai gyűjtőtábor pedig e háborús bűncselekmény jelképévé vált, ahol ma egy, az áldozatokról méltón megemlékező emlékpark hirdeti a szovjet kommunista hódítók gyalázatát.

A KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezete július 26-án látogatást szervezett az emlékparkba, melynek során az alapszervezet 22 tagja rótta le kegyeletét elhurcolt rokonaik, felmenőik emléke előtt.

– Még nem ismert, hogy pontosan hány magyar férfit deportáltak Tiszaújlakról a Gulagra, de több mint 150-et, sőt akár 200-at is kitett a számuk – magyarázza Bencze Rudolf, a KMKSZ-alapszervezet elnöke. – Itt, az emlékparkban, a tiszaújlaki áldozatokat megörökítő márványtáblára a deportálások 31 polgári áldozatának s ugyancsak 31, a II. világháborúban elesett helybeli honvédnak a nevét vésték fel, ám az elhurcolások miatt elhunyt személyek névsora nem teljes, több mint 38 deportált férfi nem térhetett haza szeretteihez. Komolyabb kutatásokat akarunk folytatni, hogy kiderítsük az áldozatok pontos számát, és elérjük, hogy az ő nevük is kerüljön fel az emléktáblára. Ezzel tartozunk az emléküknek, hiszen éppúgy szenvedtek, mint azok, akik neve itt olvasható a márványtáblán… Amúgy édesapámat, Bencze Andrást is elhurcolták, előbb Szolyvára, majd a szibériai lágerekbe, végül a bakui kényszermunkatáborba, ahonnan Isten segítségével, 1949-ben hazatért… De amit a szovjet vezetés a kárpátaljai magyar férfiakkal tett, az megbocsáthatatlan, mert az egy kegyetlen népirtás volt…

– Nekem a tiszapéterfalvai születésű apósomat hurcolták el, és csodaszámba megy, hogy túlélte, ugyanis hastífuszban szenvedve jött haza, s aki akkor azt a betegséget elkapta, az szinte menthetetlen volt. Rojkó János egykori tiszaújlaki gyógyszerész azonban megmentette az életét – emlékezik vissza Karmacsi Anikó.

28473 2– A nagyapám, a sárosoroszi Pisták Mihály itt halt meg, a szolyvai táborban – tekint vissza a múltba Varga Zsuzsanna. – Az édesanyám meg az édesapám elmesélték, hogy ők is eljöttek utána, élelmiszert hoztak neki, amit, persze, oda kellett adni az őröknek, és ki tudja, kapott-e egyáltalán a nagyapám abból az ennivalóból… Örülök, hogy eljöhettem, és leróhattam a tiszteletemet a nagyapám emléke előtt. Köszönöm a KMKSZ-alapszervezet elnökének, hogy megszervezte ezt az utat, és lehetővé tette, hogy itt emlékezzünk meg az elhurcolást megszenvedett felmenőinkről.

A látogatók – a sűrűn televésett márványtáblák előtt elhaladva – szembesültek a múlttal, rábukkanva felmenőik nevére s elolvasva a sok ezer áldozat nevét. Megkoszorúzták a tiszaújlaki áldozatok emléktábláját, s ugyancsak megható élményben volt részük, amikor a mártírok kápolnájában elolvashatták a deportáltak által a Gulagon írt verseket, lágerballadákat, egy véres és szenvedésteljes korszak mementóit.

Lajos Mihály

Pin It on Pinterest

Share This