Problémák a Tiszaújlaki kistérség megalakulásánál

Harmadik plenáris ülésén van túl a Tiszaújlaki Kistérségi Tanács.  Mivel az előző két ülés kudarcba fulladt, Kovács István polgármester újabb egyeztető megbeszélést hívott össze december 15én. A tanács működésével kapcsolatban most sem született érdemi döntés.

Székely Gusztáv, a KMKSZ Tiszaújlaki Kistérérségi Tanácsának frakcióvezetője a TV21 Ungvár csatornának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a polgármester részéről most sem volt érdemi egyeztetés a frakcióval. A napirendi pontok elfogadásáról szóló szavazás nem járt sikerrel, így az ülést ismét berekesztették. – Annak ellenére, hogy a KMKSZ – a polgármester meghívására – a múlt hét folyamán benyújtott egy olyan tervezetet, amely a megállapodás alapját képezhette volna, nem kaptunk érdemben választ a mai napig.

Székely Gusztáv azt is elmondta, hogy azok a napirendi pontok, melyeket kézhez kaptak az ülésen egyáltalán nem tükrözték KMKSZ, illetve a velük együttműködő politikai pártnak a nézeteit. Az ülést ismét elnapolták.  

Kárpátalja.ma