Rezes József távozik a nemzetiségi és vallásügyi főosztály éléről

Távozik a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal nemzetiségi és vallásügyi főosztályának éléről Rezes József. A hírt a képviselő tudatta szeptember 8-án Facebook oldalán. 

 Rezes József 2017 óta dolgozott az adott pozícióban. A politikus bejegyzésében kifejtette, hogy a főosztályt stratégiai fontosságúnak tartja a többnemzetiségű Kárpátalján, hiszen a megye számára elsődleges „a különböző nemzetiségek és népek békés és barátságos együttélésének megőrzése”. Beszámolt arról, hogy nemzeti és vallási kérdések terén egy nehéz korszakban dolgoztak, amikor számos provokáció érte a lakosságot.

– Az itt szerzett tapasztalatomat és tudásomat továbbra is vidékünk nemzetiségei békés együttélésének, és a kárpátaljai magyarság érdekképviselete terén szeretném kamatoztatni. Nagyon sok érdekes ötlet vár megvalósításra. Számos terv és fontos feladat áll előttünk, többek között a politikával, az önkormányzati választásokkal, a nemzeti kisebbségek jogainak védelmével, a határokon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos teendők, amit csak sorainkat szorosra zárva, nem egymás hátát szúrva, hanem egymás vállát támogatva tudunk megvalósítani – zárta posztját a politikus.

Kárpátalja.ma