Síbaleset a Rahói járásban

Szerencsére a baleset az emelkedés kezdeti szakaszában történt, így az incidensnek nem lettek súlyosabb következményei – jelentette a Zakarpattya Online.

Az egyik drahobráti sípályán január 2-án történt esetről a sértettek egyike a portálnak elmondta, mintegy 15-20 métert tehettek meg a székes felvonóval, amikor az ülés egyik eleme, a lábtartó levált, s ők társával a hóba estek. A vendégeknek az alacsony magasság miatt szerencsére nem esett komolyabb bajuk.

A Zakarpattya Online-nak nyilatkozó nő ugyanakkor elmondta, hogy a történtek után nem állították meg a felvonót, sőt az üzemeltetők rájuk szóltak, hogy húzódjanak félre az elhaladó felvonószékek útjából. Hozzátette, csak idővel kaptak segítséget.

A beszámolóból kiderül, hogy amikor a sértettek magyarázatot kértek, közölték velük, a szék ominózus eleme „lecsavarodhatott”, hozzátéve, hogy az ilyesmi előfordul. Sőt, megpróbálták a síelőket felelőssé tenni a történtekért, feltételezvén, hogy „erősen megnyomhatták” a levált elemet, esetleg maguk akadhattak bele sítalpjaikkal a hóba. Végül az üzemeltető kárpótlást ajánlott fel, hogy „a helyzet feledésbe merüljön” – zárul a portál beszámolója.

Az esetről a mukachevo.net is beszámolt a fentebb idézett vendég Facebook-bejegyzése alapján. A portál ugyanakkor idézi a felvonó üzemeltetőjét, aki a helyi sajtónak elmondta, hogy a történtekért a turisták a felelősek, mivel nem tartották be a biztonsági előírásokat és rosszul helyezték a síléceket a keresztvasra. Állítása szerint a szóban forgó alkatrész úgy van kialakítva, hogy leválik, amikor ránehezednek, hogy az emberek le tudjanak ugrani.