Szakács továbbképző tanfolyam a magyar konyha jegyében

Kétnapos képzést szervezett a Kárpátaljai Turisztikai Tanács a kárpátaljai éttermek szakácsai számára január 19-20-án a Jánosiban található Helikon étteremben.

A megnyitó ünnepségen Mester András, a tanács elnöke köszöntötte a résztvevőket, és röviden ismertette a két nap programját. A rendezvény célját megfogalmazva elmondta, hogy a kárpátaljai vendéglátó helyeken gyakori a jelenség, amikor magyar konyha címmel nem feltétlenül magyaros ételeket tálalnak fel. Különösen szembetűnő ez a Magyar Konyha Hetében, amit már tíz éve rendeznek meg Kárpátalján. Ennek oka többek közt az, hogy az étterem nem talál magyar nemzetiségű szakácsot, az ukrán vagy ruszin pedig nem ismeri annyira a megfelelő ízvilág kialakításának módját, folyamatát. Vagy éppen a tulajdonos sem magyar, ezért nem tudja pontosan, milyen ételek tartoznak a nemzeti konyhánkhoz. Így hát a képzésre már nagy igény volt, ami a résztvevők számából is meglátszott.

Fotó: Kárpátalja.ma

Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja is szót kapott a rendezvény megnyitóján. Elárulta, hogy nagy örömmel érkezett a megnyitóra, érdeklődéssel figyeli a magyar és a nemzetközi konyha forradalmát, és nagyon várja a Magyar Konyha Hetét, amikor megtapasztalhatja a képzés eredményeit.

Pásztornyicki László, szakács és a Kárpátaljai Turisztikai Tanács elnökségi tagja bemutatta a Magyarországról érkezett séfeket, vagyis a kétnapos képzés főszereplőit: Asztalos Istvánt, a Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnökét, Friedrich Antalt, a Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöki tanácsadóját, és Varga Károlyt, többszörös olimpiai-, Európa-, és világbajnokot, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosát.

Rengeteg trend van a világban, de nem kell elfelejtenünk a sajátunkat – kezdte megnyitó beszédét Asztalos István. – És mivel hatvan éve nem született új magyar étel, amely beépült volna a köztudatba, ezért elhatároztuk, hogy egy ételversenyt indítunk. Ezzel szerettük volna rávenni a világ magyarságát, hogy a szakácsok hozzanak létre új ételeket. Sajátunkból próbáljunk meg építkezni, a sajátunknak ismerjük meg értékeit. Mindenki a maga szintjén tegyen az ügyért, hogy ez a kultúra át legyen örökítve, mert nem a hamut szeretnénk őrizni, hanem a parazsat továbbadni – hangsúlyozta.

A megnyitó ünnepség után finom ebéd várta a résztvevőket és a vendégeket.

A nap második fele előadásokkal, gyakorlati feladatokkal folytatódott, mely során a szakácsok megismerkedhettek a Magyarország étele programmal, a hungarikum ételekkel, az innovatív eszközökkel, valamint közösen összeállították a Magyar Konyha Hete menüsora kibővítésének rendjét.

A képzés másnapja is sok érdekességet ígér: lesz kóstoló, bemutató, kérdezz-felelek, megismerkedhetnek a tányérdekoráció jelentőségével és fajtáival, valamint a konyhai gyakorlat sem marad el.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma