Szociális tőke Ukrajnának
A társadalmi bizalom, a nemzeti kötőanyag, az úgynevezett szociális tőke újrateremtésének lehetőségeiről értekezik a pravda.com.ua portálon megjelent cikkében Oleg Romancsuk. Az alábbiakban az Univerzum folyóirat főszerkesztőjének ezen írásából ajánlunk olvasóink figyelmébe néhány gondolatot.
„Az ukrán társadalom állapotát irracionálisként lehetne meghatározni. Vagyis olyan tényezők jellemzik, amelyek lehetetlenné teszik a kívánt eredmény elérését. Például jólétben akaródzik élni, de nem akaródzik dolgozni. Jogokat és szabadságot szeretnénk, de eltűrjük a zsarnok hatalmát. Európai életminőségre vágyunk, de az orosz erkölcsi értékeket ismerjük el.
Ugyanez vonatkozik az állam vezetőire. Viselkedésük olyannyira irracionális, hogy az eredmény az értékeléstől függően akár homlokegyenest eltérő is lehet. Vitathatatlan tény, hogy irracionális társadalomban irracionális vezetők mellett lehetetlen a stabilitás” – olvastam egy korábbi cikkemhez írt kommentárban. Véleményem szerint találóan lettek felvázolva azok az okok, amelyek miatt kiapadtak az ukrán állam tartós növekedését biztosító legfontosabb források.
Talán a felvilágosult abszolutizmus javítana az ukrán társadalom állapotán. De ehhez késlekedés nélkül hozzá kellene látni a Rendszer átalakításához, mert azon legfeljebb a szovjet homlokzat szépészeti tatarozását hajtották végre 1991 után.
De radikálisan át kellene alakítani a posztszovjet kultúrát, gazdaságot, igazságszolgáltatást, mentalitást is. Ki vállalkozik erre? A entellektüelek, az értelmiség? Vajon rendelkeznek-e a szükséges kitartással, hazafisággal, tekintéllyel és szakértelemmel? Végső soron rendelkeznek-e az elképzeltek megvalósításához szükséges eszközökkel? Hát a társadalom képes-e az önszerveződésre? No hiszen! Még mindig a vezetőre vár.
A beteg ukrán társadalom diagnózisa rég megszületett: romokban hever az emberi és a szociális tőke, jelentéktelen az államépítő elit, a vezetés (a képviselői testület) erkölcsileg lezüllött, hiányzik a szociális kultúra…
Mi a szociális tőke? A legtágabb értelemben véve ez az a politikai környezet, amely a társadalmi struktúrát alakítja, s megkönnyíti, szabályozza a társadalom fejlődését. A szociális tőke részét képezik az olyan formalizált intézményi kapcsolatok és struktúrák, mint a kormány, a politikai rezsim, a társadalmi törvényesség, az igazságszolgáltatási rendszer, a polgári politikai szabadságjogok.
Más szóval, gazdasági, társadalmi fejlődés akkor tapasztalható egy országban, ha képviselői, a korporatív szektor és a polgári társadalom fórumot alakítanak, amelyen közös célokat határozhatnak és valósíthatnak meg.
A németek számára például a szociális tőkét a munka és a termékek magas színvonala képezi. Az amerikaiaknak a hatékonyság, a kötelességtudat jelenti ugyanezt, amikor a vállalkozó szava nagyobb súllyal esik latba, mint a pecséttel hitelesített aláírás. A norvégok és a svédek számára az a magas társadalmi kultúra szolgál szociális tőkeként, amely lehetetlenné teszi a polgárok közötti nagy vagyoni különbségek kialakulását. A franciák szociális tőkének tekinthetik ama képességüket, hogy kitartóan tudják védelmezni jogaikat a tőkével szemben. Az angolok számára a szociális tőkét a hagyományok jelentik…
Ismerjük el: ha a társadalomban a fogyasztói szemlélet uralkodik, a fizikai túlélésért folyik a küzdelem, s ez a látottak és hallottak kritikus elemzésének képtelenségével párosul, miközben az átlagpolgár racionális gondolkodását brutálisan visszafogja az „orosz világ” módosított vírusaival megfertőzött televízió, miközben az ifjúság számára nem vezetnek be hatékony ösztönzőket, melyek olvasásra és tanulásra késztetnék őket, akkor az aranytrizubos kék útlevelek tulajdonosainak kilátásai nem a legfényesebbek.
Amikor az állambiztonság kerül szóba, tisztában vagyunk vele, hogy mindenekelőtt az elnök, a kormányfő, a politikus, a bíró, a rendőr, az állami hivatalnok iránti bizalomról van szó. Eleget írtak és beszéltek már arról, milyen rendkívül csekély az ukránok bizalma a hatalom iránt általában, s az állami intézmények, a bankok, az igazságügyi szervek, s végső soron egymás iránt is. Mindazonáltal „még a legfejlettebb jogállamiság körülményei között is, például az Egyesült Államokban, a társadalmi bizalom … máig döntő jelentőséggel bír” – véli Francis Fukuyama, az ismert amerikai gondolkodó.
Ugyanebben (mármint a társadalmi bizalomban) látja a fejlődés lehetőségét Ukrajna számára Ivan Marcsuk, a zseniális festő: „Legelőször is nem kell lopni, másodszor nem kell ellenségeskedni. Ezért arra van szükség, hogy eljöjjenek a kínaiak, malájok, afrikaiak, a legjobb pedig az volna, ha a németek jönnének el. A németek nem hagynák, hogy rosszul éljünk, mert nem engednek lopni. Ők egyszerűen a maguk tiszta munkájával tennének szert keresetre. Az ukránok pedig soha nem lesznek képesek irányítani az országot. Mert Isten odaadta az ukránoknak a paradicsomot, de elvette az eszüket”.
Az ukránok közötti bizalmatlanság okai kétségtelenül a tragikus múltban gyökereznek. Az orosz-bolsevista rezsim által véghezvitt népirtás következtében az ukrán társadalomban általánossá vált a törekvés a bármi áron való biológiai túlélésre. Ennek eredményeként a mesterségesen beléjük oltott kölcsönös bizalmatlanság máig rombolóan hat az üzleti együttműködés ezernyi projektjére. Ugyanakkor szociális tőke hiányában az ország képtelen a fejlődésre, a modernizációra.
Íme egy példa, mely önmagáért beszél: „A vasfüggöny lebontása után a diaszpóra majdhogynem „papíros” dokumentálás nélkül nyújtott segélyt „a szülőföldön élő testvéreknek”, a szórvány országaiban elfogadott elv alapján, miszerint az ukrán megbízik az ukránban.” Azonban a diaszpóra egykettőre meggyőződött arról, hogy a tisztességnek ezt az elementáris tesztjét az anyaország képviselői nem állják ki…
Ugyanakkor jött létre az az ukrán–kanadai tévétársaság, melynek célja színvonalas nemzeti televíziós produkciók előállítása lett volna. Később egy lembergi újság közölte a kanadai társalapító kétségbeesett levelét, amelyben az bejelentette kivonulását a közös vállalkozásból ukrán kollégái kapzsisága miatt.
Így azután ma napi 24 órán keresztül moszkvai tévéműsorokkal szórakoztatjuk magunkat, s a zsidókat, a hazai tévécsatornák tulajdonosait hibáztatjuk ezért…” – írta Volodimir Vitkovszkij.
Bármilyen szociális tőke a kölcsönös, társadalmi bizalmon alapul. És nem csupán a vállalkozásokról van szó. Ukrajnában még az egyház sem szolgálja a társadalom, az ukrán nemzet konszolidációját.
A megosztott, a bizalmatlanság vírusával megfertőzött társadalomban a legkönnyebb elmélyíteni a viszályt, majd különféle politikai és társadalmi kísérletekbe fogni. Éppen az ukránok közötti viszályszítással sikerül Oroszországnak máig eredményesen gazdasági, politikai és kulturális expanziót folytatnia ukrán területen és az ukrán elmékben.
A kölcsönös gyanakvás és bizalmatlanság által megosztott társadalom szüli az állam és polgárai számára a BIZONYTALANSÁG/ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG állapotát. A történelemből tudjuk, hogy rendkívül bonyolult, majdhogynem lehetetlen összeegyeztetni az antagonisztikus alrendszereket (például a szegényeket és a gazdagokat), amelyek bármely rendszerben/államban megtalálhatók, ilyenkor a társadalmi konfliktus szinte elkerülhetetlen.
Számtalan példája van a társadalmi-gazdasági szubjektumok ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGÉNEK a jelenkori ukrán államban. Hogyan küzdhetők le/küszöbölhetők ki a különböző természetű és mértékű antagonizmusok? Hogyan gyógyítható meg a páciens-társadalom?
Létezik erre recept: újjá kell teremteni az ukránok közötti társadalmi bizalmat. Azonnal neki kell látni ama szociális tőke létrehozásának, amely a társadalmat egységesítő sajátságos ragaszték.
De miként ellensúlyozható a hiánya? Kétségtelen, hogy a hatalomnak magán kell kezdenie, állami szinten demonstrálva a társadalomnak a kölcsönös bizalom, a kölcsönös tisztelet és az egyetértés meggyőző példáit.
Ez egy meglehetősen bonyolult folyamat, ezért első pillantásra a legegyszerűbb és legolcsóbb módszer a szociális tőke hiányának megszüntetésére a diktatúra bevezetése. De az ukránok már ismerik a keménykezű kormányzás következményeit.
Vajon lehetséges-e valamiféle sajátságos Marshall-terv megvalósítása Ukrajna esetében – a szociális tőke újjáélesztése a Nyugat erényeit kölcsönvéve? Lehetséges. De ehhez szükség van a nemzet karizmatikus vezetőjének vagy feltétel nélküli bizalmat élvező személyek egy csoportjának tekintélyére.
Kétségtelen, hogy mindnyájuknak rendelkezniük kell politikai akarattal. Olyan ez, mint a hadseregben a tekintélyes parancsnok, aki apja katonáinak, aki egy személyben testesíti meg az erkölcsi erényeket és a szakmaiságot, s aki nemcsak tanítja az alárendeltjeit arra, miként cselekedhetnek helyesen és bölcsen, a győzelemre és a kitűzött cél elérésére orientálva őket, hanem maga is példát mutat.
Véleményünk szerint a modern ukrán közösség vonzó arculatának megteremtésére a leghatékonyabb módszer az élet átfogó intellektualizálása. Prioritássá kell válniuk a tudományba, az oktatásba, a kultúrába eszközölt befektetéseknek. Mindez segít újjáéleszteni a bizalmat azok között, akik szeretnék építeni/létrehozni az ukrán államot, ÖSSZEFÉRHETŐVÉ tenni összetevőinek elemeit.
Egy dolog nyilvánvaló: a hatékony szociális tőke létrehozása Ukrajnában elsősorban dekolonizáció, deszovjetizáció, reukranizáció révén lehetséges a modern demokratikus ukrán állam létrehozását célzó összukrajnai polgári mozgalom alapján. A modern globalizált világban ez bizonyulhat az ukránok számára a fejlődés egyetlen pozitív irányú vektorának, amikor nem a politikusok, hanem a társadalom jelöli ki a sikerhez vezető utat.
hk
Kárpátalja