Tizenkilenc személyt vettek őrizetbe a Munkácsi Városi Tanács épületében

A rendőrség 19 férfit vett őrizetbe a Munkácsi Városi Tanács épületében március 23-án – tudatta a suspilne media.

A hatóságok tájékoztatása szerint a csoport tagjai erőszakos cselekedeteket hajtottak végre a helyszínen. A rendvédelmi szervek felszólítására sem hagyták abba a rendbontást, majd fenyegetően léptek fel a hatóságokkal szemben.

A rendőrök előállították a férfiakat és őrizetbe vették a csoportot. Információk szerint a rendbontók Az Ellenzéki platform – az életért párt képviselői, akiket nem engedtek be városi tanács ülésére, amelyen Jana Csubirko menesztéséről döntöttek.

Viktor Mikita, a katonai adminisztráció vezetője is kommentálta az eseményeket. Mint mondta:

– Fő feladatunk az állam és a régió megvédése, a térség belső destabilizációjának megakadályozása.

Fotó: Facebook/Viktor Mikita

Mikita azt is elmondta, hogy szigorúan leállítanak minden olyan intézkedést, amely a kárpátaljai helyzet megrendítését segíti elő.

– A rendvédelmi szervek egyértelműen és határozottan dolgoznak. Ma pedig ismét határozottan léptek fel a Munkácsi Városi Tanácsban, hogy megóvják az embereket a veszélytől, és lokalizálják mindazt a káoszt, amelyet valaki saját politikai érdekei alapján szándékozott kelteni. Köszönöm a rendvédelmi szervek gyors reagálását

fogalmazott a vezető.

Kapcsolódó:

Ellenzéki pártok működését tiltották be Ukrajnában

Menesztették a Munkácsi Városi Tanács titkárát

Kárpátalja.ma