Ukrajna 10 sorsdöntő pillanata
Ukrajna néhány napja ünnepelte függetlenségének 20. évfordulóját, ám a dátum nem járt együtt örömmel: belpolitikai viharok, rohamosan fogyó népesség, növekvő korrupció, elszegényedő lakosság keresi továbbra is a kiutat Nyugat és Kelet szorításában. Ez idő alatt akadt több olyan esemény is, mely jelentős mértékben megváltoztatta, befolyásolta Ukrajna sorsát.
1. Leonyid Kravcsuk győzelme az 1991-es választásokon
Leonyid Kravcsuk a szovjet pártnomenklatúra neveltje volt és győzelme jelentette a garanciát arra, hogy a függetlenség nem jár együtt a politikai és gazdasági elit leváltásával (mint ahogy a Baltikumban megtörtént) és Ukrajna a kelet-európai államoktól eltérő utat fog bejárni. Vitatott, hogy mindez jó, vagy rossz. Egyes vélekedések szerint, ha akkor a nemzeti-nacionalista jelölt nyert volna, úgy kétség kívül a kelet-európai politikai mintát követte volna, ami a totális válság, a lakosság elszegényedése és a Szovjetunió utáni nosztalgiája miatt az ország kettészakadásához vezetett volna. A nacionalista jelöltet pedig felváltotta volna egy Alijev azeri elnökhöz hasonló autoriter vezető. Vagyis Kravcsuk győzelme volt az ország fennmaradásának a záloga. Mások szerint Kravcsuk hatalomra kerülése alakította ki az ukrán társadalmi problémákat (korrupció, kétkulacsos politika, gazdasági feszültségek, a demokratikus elvek alárendelése a poltikai érdekeknek) melyekkel az ország mindmáig nem tudott megbírkózni.
2. Sokkterápia
Ukrajna az akkori orosz gazdasági döntéseket másolta (az árak felszabadítása, kuponos privatizáció) amely a volt szovjet tagállamok és vállalatok közötti kapcsolatok megszűnésével és az állami irányítási rendszer megszűnésével padlóra küldte a gazdaságot. Az ipari termelés példátlan zuhanása, hiperinfláció, a lakosság tömeges elszegényedése, a szervezett bűnözés legalizálódása, az új gazdasági elit felbukkanása volt mindennek a következménye.
3. Szénbányászok sztrájkja 1993-ban
Noha Kravcsuk győzelme a puha átmenetet jelentette elvben, a lakosság és az addigi nomenklatúra számára mindez gyakorlatilag akkor is sokkot jelentett. 1993 elejére Ukrajna a szociális robbanás küszöbén volt, ami meg is történt a donbasszi szénbányászok általános munkabeszüntetésével. A sztrájk továbbterjedésétől tartó Kijev igyekezett gyorsan kiegyezni, nem csak a bányászokkal, hanem a délkeleti térség „vörös igazgatóival”, vagyis a pozíciójukat a szovjet érában megszerző, befolyásos vezetőkkel. Azóta Ukrajna gazdasági és pénzügyi irányítása a délkeleti térség képviselőinek a kezében van, kivéve a narancsos forradalom utáni rövid időszakot. A nacionalista jelszavak (és politikusok) pedig ideológiai – folklór dekorációként szolgálnak.
4. Harc a Krím-félszigetért
Ukrajnának minden esélye megvolt arra, hogy fegyveres konfliktus robbanjon ki területén. Forró övezetnek a Krím-félsziget számított, ahol a legnagyobb volt a Szovjetunió visszaállítását akarók aránya, emellett teherként nehezedett az orosz flotta és Szevasztopol státusza, valamint a krími tatárok és orosz lakosság közötti ellentétek. A feszültség csúcspontja 1994-re datálódik, amikor is a körzet elnöke az a Jurij Meskov lett, aki nyíltan a terület Oroszországhoz való csatolását szorgalmazta. Ám sokáig nem tudta megőrizni hatalmát, Kijev ügyesen kihasználta az orosz-párti erők közötti ellentételeket és likvidálta az autonómia elnöki posztját, ezzel együtt az elcsatolás veszélyét is.
5. Ukrán oligarcha rendszer kialakulása
E téren a sorsdöntő lépés az volt, hogy Ukrajna magáncégekre bízta az orosz energiahordozók megvásárlásá t és azok elosztását a nagyüzemeknek. Ily módon ez utóbbiak függőségbe kerültek a gázelosztó cégektől. Kezdetben leginkább a most előzetes fogságban ülő Julia Timosenko volt kormányfő ért el sikereket, akinek cége Pavel Lazarenko akkori miniszterelnök támogatásával gyakorlatilag egyeduralkodó lett. Ezt a birodalmat azonban hamar feldarabolták, kialakítva több Kucsmához hűséges vállalkozó köré szervezett csoportot. E csoportosulások aztán megkapták az állam legjelentősebb ipari objektumait. E téren a narancsos korszak sem hozott változást (kivéve a krivoj rogi acélmű reprivatizálását és értékesítését), a narancsos erők közötti ellentétek miatt minden maradt a régiben. Az ipari oligarcha rendszer kialakításának hátránya, hogy gátolja a külföldi befektetéseket uralva az adott területet. Előnye viszont, hogy ily módon a nagyvállalatok s ágazatok megmenekültek a teljes összeomlástól, ellentétben például Kelet-Európával, ahol mindezek zömmel tönkrementek.
6. Kazetta-gate
A 2000-es év kazetta botránya alapjaiban rengette és változtatta meg az ukrán hatalmat. Alekszandr Moroz, a szocialista párt elnöke olyan felvételeket hozott nyilvánosságra, melyek – sokak vélekedése szerint – igazolják, hogy személyesen Leonyid Kucsma akkori államfőnek és környezetének köze van több bűncselekményhez, így Georgij Gongadze oknyomozó riporter meggyilkolásához. A felvételek – melyeket az elnöki testőrség egyik tisztje készített – egyben azt is igazolni vélték, hogy az elnöki apparátus nyomást gyakorol politikusokra, üzletemberekre. Ekkor került előtérbe (és kormányfői posztba) Viktor Juscsenko, kinek Nyugat-barát politikája hamar népszerű lett. Lemondása csak elősegítette karrierjét, így pártja megnyerte a parlamenti választásokat és minden jel arra mutatott Jucsenko lesz Ukrajna következő államfője.
7. Narancsos forradalom
Juscsenko ha hajszállal is, de megnyerte a 2004-es elnökválasztás első fordulóját Viktor Janukovics mostani államfő előtt, ám a második fordulóban – minden előzetes felmérés és exit-poll ellenére – fordított eredményt hozott nyilvánosságra a Központi Választási Bizottság, miközben országszerte tömeges csalásokról érkeztek jelentések. A lakossági tiltakozások hatására a Legfelsőbb Bíróság végül új második forduló megtartását rendelte el, amit Juscsenko meg is nyert. A narancsos forradalomnak nevezett tüntetés sorozat akár sorsdöntő is lehetett volna az ország életében, lesöpörte a korábbi hatalmi elitet, és megbontotta az addigi társadalmi rendszert. Itt volt a lehetőség, hogy Ukrajna tiszta lappal kezdje meg egy új társadalom építését, de ebből semmi sem valósult meg. És ennek legfőképpen a forradalom vezetői okolhatók, akik modernizáció helyett inkább a meglevő korrupt rendszer élére álltak. Emellett több belső hibát is elkövettek: a Juscsenko-Timosenko ellentétet nem sikerült feloldaniuk és nem tudtak mit kezdeni a délkeleti iparvidékekkel, megkezdve az ukránosítást, mely némely esetben nem találkozott a lakosság elképzeléseivel.
8. Gázháborúk
A narancsos vezetés minden bizonnyal legdrágább tévedése a még Kucsma elnöksége alatt kötött, hosszú távú gázmegállapodás felmondásának erőltetése Moszkvában. Kijev azt remélte, hogy megőrizheti vagy még csökkentheti az akkori 50 dollár/ezer köbméterenkénti árat, egyidejűleg növelve a tranzitdíjakat. Moszkva azonnal lecsapott a lehetőségre és ugyan engedett a tranzit kérdésében, de a gáz ára 2006-2008 között a duplájára nőtt Ukrajnának és ez még csak a kezdet volt. A gázháborúk gazdasági vesztese egyértelműen Ukrajna volt.
9. A parlament feloszlatása
Viktor Juscsenko államfő legnagyobb taktikai hibája a parlament feloszlatása volt, elkerülendő Viktor Janukovics miniszterelnökségét. Az ezzel kapcsolatos huzavona, a narancsos erőkön belüli ellentétek végleg padlóra küldték népszerűségét, a kezdődő világgazdasági válság pedig lenullázta Timosenko esetleges elnökségének lehetőségét. Ha a narancsos erők összezárták volna soraikat, a válság okán hozandó kényszerintézkedések maguktól is lecsökkentették volna Janukovics népszerűségét, így 2010-re egy egységes jelölt magabiztosan nyerhetett volna ellene.
10. Janukovics hatalomra kerülése
Viktor Janukovics hatalomra kerülése egyet jelentett a kucsmai kétkulacsos politikához való visszatéréssel. Ukrajna egyfajta közbülső szuperállam szerepére tör Nyugat és Kelet között, mely kihasználja mindkét oldal előnyeit, ám nem kötelezi el magát egyik irányban sem. Ennek egyedüli hibája, hogy csak papírra vetve mutat jó, a valóságban sem Nyugat, sem Kelet nem kér Ukrajna kettős politikájából és mindkettő a maga érdekövezetében látná. De nem mindenáron. A Nyugat számára leginkább Ukrajna NATO-integrációja tetszene, ezt viszont Kijev nem akar. A mézesmadzag szerepét pedig az EU-val kötendő szabadkereskedelmi egyezmény lehetősége tölti be, ami viszont Brüsszelnek nem sürgős. Moszkvában eközben jelentős politikai és gazdasági hangsúlyeltolódások történtek. Oroszország elindítva az Északi Áramlat gázvezetéket, jelentősen csökkentette Ukrajna súlyát, pozícióját. Egyidejűleg Moszkva elunta az addig is leginkább csak papíron létező FÁK semmittevését és egy szűkebb katonai, gazdasági integrációban gondolkodik, amiből Kijev önmagát rekeszti ki. Janukovics ugyan hosszútávra rendezkedik be, koncepciós pereket indítva az ellenzéki vezetők ellen, de sorsa nem itt dől el, hanem a pénztárcákban. Ha képes lesz jelentősen növelni az életkörülményeket és lecsökkenteni a korrupciót, bebetonozhatja is akár a helyét. Ellenkező esetben viszont bármikor megbukhat.