A G7 „rendíthetetlen egységet” mutat Ukrajna támogatásában

A világ hét vezető ipari demokráciájának (G7) vezetői hirosimai csúcstalálkozójukon „rendíthetetlen egységet” mutattak Ukrajna támogatásában az orosz haderővel szembeni védekezésében – közölte vasárnap a vendéglátó ország kormányfője.

A G7 országcsoportba Nagy-Britannia, Kanada, Németország, Franciaország, Olaszország, Japán, az Egyesült Államok és mint blokk az Európai Unió tartozik.

Kisida Fumio a háromnapos fórum vége utáni beszédében kiemelte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök személyes jelenléte a vezetők találkozóján segített „határozott üzenetet” küldeni a világnak.

Kifejtette: „Úgy gondolom, hogy ez nagyon nagy jelentőséggel bírt”. Ugyanis ezek az országok nem tűrik el a status quo egyoldalú, erőszakos megváltoztatására irányuló kísérleteket – „bárhol is legyenek azok a világon” – tette hozzá.

A G7-ek vezetői vasárnap közleményt adtak ki, amelyben vállalták, hogy támogatják Ukrajnát mindaddig, amíg az országnak szembe kell néznie Oroszország törvénytelen agressziójával.

Kisida beszédében utalt azokra a jelzésekre, amelyeket Moszkva az elmúlt hónapokban adott, és kijelentette, hogy a nukleáris fegyverek bevetésével való fenyegetés „tűrhetetlen”. A G7-országok azt az „eszményt” követik, hogy a világot meg kell szabadítani a nukleáris fegyverektől – szögezte le.

„Az álom különbözik az ideáltól. Az ideálok megvalósíthatók” – mondta a japán vezető. „Mi mindannyian Hirosima polgárai vagyunk”, és békére vágyunk – mondta Kisida, aki maga is a világ első atombomba sújtotta városából származik. „Ha a Föld mind a nyolcmilliárd lakosa Hirosima polgára volna, akkor nem volna atomfegyver ezen a bolygón. Ebben szilárdan hiszek” – tette hozzá.

A japán kormányfő kitért Kínára is, hangsúlyozva, hogy a G7 megerősítette a szabályokon alapuló szabad és nyitott nemzetközi rend fenntartásának fontosságát. Elmondta, hogy a csoport kész konstruktív és stabil kapcsolatokat kiépíteni Kínával, annak ellenére, hogy Peking mindent elkövet térségbeli katonai befolyásának növelése érdekében.

Felszólította Pekinget, „felelősségteljes” tagja legyen a nemzetközi közösségnek, mert egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy Peking megpróbálja elmélyíteni katonai együttműködését Moszkvával, hogy így együtt szálljanak szembe az Egyesült Államok és a nyugati demokráciák uralta globális renddel.

Forrás: MTI