Az orosz földgázszállítások uniós szintű leállítását szorgalmazza a lengyel külügyminiszter

Az orosz földgázszállítások leállítását, ennek a hetedik uniós szankciócsomagba foglalását szorgalmazta Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter kedden Varsóban, az osztrák hivatali partnerével közösen tartott sajtóértekezleten. Alexander Schallenberg szerint a tengerrel nem rendelkező országok nem válhatnak le gyorsan az orosz földgázról.

    A sajtótájékoztatót megelőző kétoldalú megbeszélés fontos témája az ukrajnai helyzet volt – közölte Rau. Lengyel részről kiemelte Ukrajna területi egységének támogatását, aláhúzva, hogy ennek megőrzése összhangban áll Európa, valamint az egész transzatlanti közösség érdekeivel.


    Elmondta: Varsó elvárja, hogy az Európai Bizottság pozitívan értékelje Kijev uniós tagjelölti kérelmét. Reményének adott hangot, hogy legközelebbi értekezletén az Európai Tanács is pozitív döntést hoz az ügyben. Hozzátette: Ukrajna európai integrációja mellett Varsó változatlanul támogatja a Nyugat-Balkán országainak uniós csatlakozását is.


    Az ukrajnai háború miatt a múlt héten előzetesen elfogadott, Moszkvával szembeni hatodik uniós szankciócsomagot Rau Európának az orosz energiahordozóktól történő függetlenedését célzó fontos lépésnek nevezte. Egyúttal elégtelennek nevezte az Európai Unió eddigi intézkedéseit. „El kell kezdenünk a munkát a hetedik szankciócsomagon” – nyomatékosította.


    Az új csomagnak Rau szerint tartalmaznia kell az orosz földgázszállítások és a petrolkémiai termékek importja leállítását, valamint az összes orosz és fehérorosz bank kizárását a SWIFT globális elektronikus fizetési rendszerből.


    Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter a hetedik szankciócsomag kapcsán rámutatott: Ausztria az orosz földgázszállításoktól függ. „Boldogok vagyunk-e emiatt? Nem. Akarjuk-e, hogy másképp legyen? Biztosan, de ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani” – jelentette ki.


    Az osztrák diplomácia vezetője „rendkívül nehéznek” nevezte a tengerrel nem rendelkező országok helyzetét. Egyúttal fontosnak találta az európai egység megőrzését a Moszkvával szembeni szankciócsomagok kidolgozásakor.


    Lengyelország április végétől nem fogad orosz földgázt. A Gazprom orosz gázipari vállalat április 27-től leállította lengyelországi szállításait, mert Varsó nem hajlandó rubelban fizetni értük. A lengyel kormány eredetileg az év végén tervezte a leválást az orosz gázbeszerzésekről, a PGNiG lengyel állami gázipari cég ezért 2019-ben nem hosszabbította meg a szerződéseket.

Forrás: MTI

(Kép: vg.hu)