Antony Blinken

Blinken: senki ne lepődjön meg, ha Oroszország provokálni kezd Ukrajnában

Ne lepődjön meg senki, ha Oroszország provokál vagy incidenst okoz Ukrajnában, majd megpróbálja felhasználni azt a katonai beavatkozás igazolására abban a reményben, hogy mire a világ rájön a cselre, már túl késő lesz – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön Berlinben.

Az amerikai diplomácia vezetője a német-amerikai és a transzatlanti együttműködés erősítését szolgáló Atlantik-Brücke közhasznú egyesület fórumán elmondott beszédében az orosz-ukrán határ térségében végrehajtott orosz csapatösszevonásról szólva kiemelte, hogy Vlagyimir Putyin szándéka világos: az orosz elnök az Ukrajna elleni „invázió alapját építi, mert nem hisz abban, hogy Ukrajna egy szuverén nemzet”.

Aláhúzta, hogy a konfliktus túlmutat önmagán, Ukrajna és a világ összes többi országának szuverenitásáról és önrendelkezéséről szól, „magva” pedig az, hogy Oroszország elutasítja a hidegháború utáni európai rendet, amely a szabadságra és a békére épül. Moszkva ezzel globális alapelveket, a nemzetközi béke és biztonság elveit kérdőjelezi meg.

A kelet-ukrajnai válság így globális jelentőségű, hiszen ha valahol semmibe veszik a szuverenitás, az önrendelkezés, a béke és a biztonság elveit, akkor az egész világon „erodálódnak”, majd „elenyésznek”.

Ezért nem szabad hagyni, hogy Oroszország büntetlenül megszegje ezeket az alapelveket – fejtette ki az amerikai külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy országa és európai szövetségesei a diplomáciai megoldást pártolják, de ha ez nem lehetséges, ugyanolyan egységben állnak ki, mint a hidegháború idején.

A gazdasági büntetőintézkedésekkel kapcsolatban Antony Blinken megjegyezte, hogy az Oroszországot Németországgal Ukrajna kikerülésével összekapcsoló Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének ügye „nyomásgyakorlási eszköz” Németország, az Egyesült Államok és az összes szövetséges számára.

Forrás: MTI