Borrell: a befagyasztott orosz vagyon nyereségét Ukrajna támogatására kell fordítani

Az európai bankokban tárolt, majd az ukrajnai háborúra válaszul befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna katonai támogatására kell felhasználni, az agresszióért pedig minden érintettet bíróság elé kell állítani – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerdán Brüsszelben.

Josep Borrell az EU-Ukrajna Társulási Tanács első ülését követően tartott sajtótájékoztatót. Közölte, hogy a befagyasztott orosz vagyon évente mintegy hárommilliárd eurót kitevő nyereségének 90 százaléka az Európai Békekereten, 10 százaléka pedig az EU általános költségvetésén keresztül támogatná Ukrajnát, a pénzt újjáépítésre, valamint az ország hadiipari bázisának erősítésére fordítanák. Az orosz vagyon nyeresége a jövőben ukrán katonai és civil célokat szolgál majd – emelte ki.

A főképviselő reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság vonatkozó javaslatát az uniós tagországok nagyon hamar elfogadják, és – mint fogalmazott – „a bankjegyek fegyverekké válhatnak”. A támogatás Ukrajna győzelméhez vezet, az agresszor visszaszorítása pedig létfontosságú az európai biztonsághoz – mondta.

Az uniós diplomácia vezetője úgy vélte, Ukrajna sikeresen küzd a harcmezőkön, miközben komoly előrelépéseket tesz az uniós tagsághoz szükséges reformok megvalósítása terén.

Forrás: MTI