Borrell

Borrell: az EU szankciókat is kész bevezetni, ha Moszkva elismeri a szakadár területeket

Az Európai Unió kész reagálni, akár szankciókat is bevezethet, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök függetlennek ismeri el Kelet-Ukrajna szakadár területeit – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.

„Felszólítjuk Putyin elnököt, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot és a minszki megállapodásokat, továbbá elvárjuk, hogy ne ismerje el Luganszk és Donyeck megye függetlenségét” – fogalmazott Josep Borrell a tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követően.

A főképviselő aláhúzta: az Európai Unió határozottan és egységesen fog fellépni, továbbá kész szankciók bevezetésére is abban az esetben, ha Moszkva ilyen lépésre szánná el magát.

Borrell arra is figyelmeztetett, hogy az EU példátlan megszorító intézkedéseket fog bevezetni Moszkvával szemben, ha megtámadja Ukrajnát, miután Moszkva – mint mondta – a becslések szerint mintegy 150 ezer katonát telepített az Ukrajnával közös határára.

Forrás: MTI

Kapcsolódó:

Függetlenségük elismerésére kérik Putyint a kelet-ukrajnai „népköztársaság”

Scholz: elítéljük a donyecki és luhanszki népköztársaságok elismerésének tervét