Csak egy színes hír vagyunk?

A kárpátaljai magyarságról adott hírt a közelmúltban a német Deutsche Welle ukrán nyelvű internetes portálja az új nyelvtörvény kapcsán. Az Ukrajnában az objektív tájékoztatás egyik etalonjának tekintett portál újságírója azonban ezúttal meglehetősen felületes munkát végzett, s az eredmény sokban hasonlított a nemzetiségi kisebbségek ukrajnai helyzetét felhőtlennek beállító derűs kincstári riportokhoz. Natalja Zotova nagyjából abban a stílusban és mélységgel ír rólunk, mintha valamelyik kereskedelmi tévécsatorna számára készített volna színes anyagot holmi egzotikus déltengeri rákocskákról.
Első pillantásra az olvasó talán túlzásnak érezheti a fenti összevetést, ám ha elolvassuk a szóban forgó írást, könnyen támadhat ez a benyomásunk. Mert ugyan miféle tárgyilagos és lényegre törő elemzés várható a következő cím után: „A magyar nyelv és kultúra a „nyelvtörvény” előtt is fejlődött Kárpátalján”? Semmilyen, és nem is következik. Csak mellesleg jegyeznénk meg: attól, hogy már nem a rovásírást használjuk mi kárpátaljai magyarok, a közösség helyzete még távolról sem tekinthető rózsásnak.
„A határmenti falvakban a magyar nyelv valójában már rég majdnem kiszorította az ukrán államnyelvet” – indítja cikkét rácsodálkozva a világra az újságíró, amivel mindjárt elárulja, hogy nem ért a témához. Tudniillik Kárpátalján nem kellett kiszorítani az ukránt a magyar falvakból, hiszen azt ott korábban nemigen beszélték. Ehelyett az ukrán szivárgott be ezekre a településekre, és szorította ki a magyart, ahonnan csak tehette: a közigazgatásból, az állami és önkormányzati intézmények dokumentációjából, s egyre inkább az oktatásból is. Mert fontos ugyan, hogy a szerző megjegyzi, a tanácsházákon két zászló lóg: a magyar és az ukrán, s kétnyelvűek az utcanévtáblák és az üzletek feliratai, de mindez mit sem ér, ha egyes tanfelügyelők már azt is nehezményezik, hogy az iskolai osztálysarkokba magyarul írnak a magyar iskolában, viszont ukránul minden igyekezetük ellenére nem tudnak megtanulni a diákok, mert a tanterv alkalmatlan arra. Persze kit érdekelnek ezek az unalmas részletek több száz kilométere innen?
Ugyancsak megtudjuk az írásból, hogy Zotova szerint a kárpátaljai a legnagyobb magyar közösség Ukrajnában, holott valójában egyszerűen csak az egyetlen, hiszen 150 ezernyi tősgyökeres lakosságot nem lehet a betelepült, néhány tucat fős ukrajnai magyar diaszpórákhoz mérni. Magyarán: mi nem betelepültek vagyunk Kárpátalján.
A továbbiakban a szerző megjegyzi, hogy azokban a járásokban és településeken, ahol a legnagyobb számban laknak magyarok, a nyelvtörvény értelmében a magyar hamarosan regionális státust nyerhet, majd hozzáteszi: „Az első lépések megtörténtek ehhez”. Mielőtt az olvasó elcsodálkozna, hogy ugyan miről beszél ez a nő, elárulom, hogy Natalja Zotova Kárpátalján találkozott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) képviselőivel, akik köztudottan előszeretettel rendeznek mostanság, a választások előtt olyan fórumokat, amelyeken az új nyelvtörvény megvalósításáról értekeznek, ahelyett, hogy egyszerűen csak megadnák a magyarnak azt a bizonyos regionális státust.
A DW újságírójának mindenesetre érzékelhetően igen megtetszett mindaz, amit az UMDSZ vezetőitől hallott, mert mindjárt rátért annak lelkes és optimista ecsetelésére, milyen problémákat kell megoldanunk nekünk itt Kárpátalján a magyar nyelvű ügyintézés bevezetéséhez, még ha ez a hozzá hasonlóan optimista UMDSZ-esek szerint sem következhet be egyhamar.
A cikk záró része azután végképp tömény rózsaszín hab. Zotova idézi az UMDSZ egyik vezetőjét, aki szerint, ha regionális státust szerez a magyar nyelv, az az ukrán államnyelv pozícióit is megszilárdítja a helyi magyarság körében, s megállítja a fiatal szakemberek külföldre áramlását. „Hiszen a fiatal szakemberek, akik anyanyelvükön tanultak, szakmai karrierre számíthatnak a régióban, vagyis jobban fogják tanulni az ukránt” – zárja optimista sorait az optimista szerző.
Mondhatnánk, helyben vagyunk: az ukrán újságíró legfontosabb szempontja a magyarokról írva az, hogy ha elnyeri a magyar a regionális státust, esetleg jobban, lelkesebben beszéljük majd az ukránt is. Hát fel sem merül senkiben Ukrajnában, hogy a nyelvtörvénynek nem csak az ukrán nyelv, de a kisebbségi nyelvek önmagukért, az azokat beszélő közösségekért való fejlesztése is célja lehet?!
E helyt nem térnénk ki külön arra, miért „nem vette észre” a messziről érkezett újságíró, hogy az UMDSZ-en kívül létezik egy másik magyar szervezet is Kárpátalján – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ). Legyen elég annyi, pártállástól függetlenül egyetérthet velem a szerző abban, hogy aki a kárpátaljai magyarság tárgyilagos bemutatására törekszik, az az adott közösség mindkét politikai pólusát megszólaltatja. Persze akkor megtörténhetett volna, hogy a KMKSZ-nek az új nyelvtörvénnyel és a választásokkal kapcsolatos jogos fenntartásai és máig megválaszolatlan kérdései tönkreteszik azt a napsütötte, optimista képet, amelyet az újságíró rólunk festeni igyekezett cikkében. Márpedig „be kell látnunk”, hogy azokat, akik színes riportokat olvasnak a rákocskákról vagy éppen rólunk, kárpátaljai magyarokról, csak ritkán érdeklik az unalmas részletek.