Duda: Moszkva megtörte a második világháború óta érvényes tabut

Az ukrajnai háborúval Moszkva megtörte a második világháború óta érvényes tabut, eddig ugyanis semmilyen nagyhatalom nem indított nyílt támadást egy másik állammal szemben – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn Varsóban a lengyel hadsereg napja alkalmából rendezett ceremónián.

Az ukrajnai háborúra az államfő a hétfői lengyel állami ünnephez kötődő, az 1919-1920-es lengyel-bolsevik háború során a lengyelek győzelmét eldöntő varsói csata 102. évfordulójáról megemlékezve tért ki.

A Varsó egyik főterén, a Pilsudski téren rendezett központi megemlékezésen beszélve Duda úgy ítélte meg: Ukrajnában „az orosz rezsim megtört egy nagy tabut, mely kemény biztonsági határt jelentett a második világháború óta”. Kifejtette: a tabu lényege, hogy semmilyen nagyhatalom „nem támad meg frontálisan egy másik államot azért, hogy megfossza a szabadságától, a függetlenségétől, a területétől”, hogy kétségbe vonja az adott állam és nemzet létezését.

Duda kiemelte a lengyel hadsereg korszerűsítésének fontosságát is. Az erre szánt kiadások szerinte azt szolgálják, hogy Lengyelországnak „olyan képességei legyenek, amelyektől tartanának az esetleges támadók”.

A visztulai csodának is nevezett, 1920. augusztus 12-25. között vívott ütközetsorozatban Lengyelország megvédte az első világháború végén visszanyert függetlenségét, és megakadályozta az orosz kommunista forradalom Nyugatra terjedését. Az ütközetsorozat emlékére augusztus 15-ét 1992-ben lengyel állami ünnepnek nyilvánították, a lengyel hadsereg napjaként ünneplik.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök az évforduló alkalmából a Facebook közösségi honlapon azt írta: a lengyelek Varsónál „megállították a bolsevikok előretörését Európában”.

Augusztus 15-én hagyományosan felidézik a varsói csata során a lengyeleknek nyújtott magyar segítséget is, azt a 80 vagonnyi lőszerszállítmányt, amely 1920. augusztus 12-én érkezett meg. Hétfőn a varsói Lazienki Királyi Parkban varsóiak tömegei tekintették meg a lengyel-magyar lovasbemutatót, amelyen a budapesti Ludovika Egyetem magyar huszárjai vettek részt a lengyel államfő lovas őrségével együtt.

A rendezvény programjában kardvívó műhely, történelmi ruha- és fegyverbemutató, valamint táncház is szerepelt. A Lazienki Királyi Park Múzeuma és a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet szervezte műsor végén a lovas díszőrség kíséretében megkoszorúzták a lengyel és a magyar szabadságharc hőse, Bem József (Józef Bem) tábornok Lazienkiben álló emlékművét.

Forrás: MTI

Nyitókép: president.pl