Egy „X” és ami mögötte van. Adalékok a kárpátaljai magyar pártok választási szereplésének kérdéséhez

Több sajtóhírben olvasható volt (lásd például itt vagy itt), hogy a két párt vezetői és az elemzők milyen okokra próbálták visszavezetni ezt a választási eredményt. A véleményeket röviden talán így foglalhatnánk össze: a magyarok kis pénzért eladták szavazataikat valamely ukrán pártnak, a szórvány területeken pedig a többségi nemzet hatása miatt adták voksukat a nem magyar pártokra. Egy sajtóközleményben úgy fogalmaztak, hogy a kárpátaljai magyarok: „eladták magyarságukat, identitásukat, nemzeti önbecsülésüket”. Ez utóbbi vélekedés párhuzamot von a pártokra leadott szavazatok és a (kisebbségi) nemzeti identitás között.

  

A szociológusok régóta foglalkoznak a pártszimpátiák, a szavazói magatartás kutatásával. A kárpátaljai magyarság körében is több vizsgálat érintette ezt a kérdést. Többek között a szociológiai vizsgálatok során arra is rákérdeztek a kutatók, mit gondolnak az adatközlők, melyek azok a tényezők, amelyek szerint valakit magyarnak lehet tekinteni. A megkérdezetteknek előre megadott szempontokat kellett értékelniük 1-től 5-ig terjedő skálán (ahol 1 = egyáltalán nem fontos, 5 = nagyon fontos), hogy az adott tényező mennyire lényeges abban, hogy valaki magyarnak tekinthető-e. Egy 2001-ben (Mozaik 2001) és egy 2007-ben (RSS 2007) végzett, 500 kárpátaljai magyart érintő kutatás eredményei alapján megállapíthatjuk: abban, hogy ki tekinthető magyarnak, a leginkább a nyelvi és kulturális tényezők játszanak szerepet (magyarnak tartsa magát, jól beszéljen magyarul, magyar legyen az anyanyelve, ismerje a magyar kultúrát, tisztelje a magyar jelképeket stb.). Azzal az állítással, hogy egy magyarnak magyar pártokra kellene szavaznia, csak kevesen értenek maximálisan egyet. Ez a szempont kapta az egyik legkisebb értékeket a vizsgálatba bevontak körében.

 A Mozaik 2001 kutatásban 15–29 éves fiatalokat kérdeztünk meg, akik a 2010-es választási évben már 25–39 évesek voltak. A vizsgálat idején a legtöbben az 1-es értéket adták a „szavazzon a magyar pártokra” szempontnak: a megkérdezett 500 főből 190-en értékelték úgy, hogy ez a legkevésbé sem számít abban, ki tekinthető magyarnak. Nagyon fontosnak csak 49 személy tartotta azt, hogy magyar embernek magyar pártra kell szavaznia. Az ábrán látható hullámvonal csúcsa az átlagot mutatja, amit az előző ábrából is leolvashattunk. Azonban ha csak az átlagok értékelésére hagyatkozunk, nem tűnne fel a két szélsőséges érték közül a legkisebbet választók magas száma (a 0 érték azt jelenti, hogy az adatközlő nem adott választ a kérdésre).

A 2007-ben végzett vizsgálat eredményei némileg mást mutatnak. Itt a legtöbben a két szélsőséges értékeket választották, majdnem hasonló arányban tartották nagyon fontosnak (5-ös), illetve egyáltalában nem fontosnak (1-es) azt, hogy valaki magyar pártra szavaz-e. S bár az átlagérték csaknem eléri a 3-at (azaz a közepes szintet), nem a középutat jelentő értéket választották a legtöbben, hanem a szélsőséges értékeket: csaknem annyian tartották nagyon lényegesnek, hogy magyar ember magyar pártokra adja voksát, mint ahányan egyáltalában nem tulajdonítottak ennek jelentőséget. Figyelemre méltó, hogy ez utóbbi kutatásban a fiatal generációhoz tartozók azok, akik sokkal kevésbé tartják fontosnak a magyar pártokra való szavazást.

  

Okkal merülhet fel bennünk a kérdés: vajon mit mutatnak ezek a számok és diagramok? A szociológus számára például azt, hogy rendszerváltást követően szocializálódott fiatal generáció értékváltozáson ment keresztül, ami a nyugati társadalmakban már korábban végbement. Az ifjúságnak a kommunista párt által felügyelt korábbi szocializációs modellje megszűnt, ám nem lépett a helyébe más, és ez értékátrendeződéssel járt, ami többek között a politikai aktivitástól való elfordulással, a szinte teljes politikai közömbösséggel társult. Bár a fiataloknál kisebb mértékben, de az idősebb korosztályok képviselőinek egy részénél is hasonló folyamatok mentek végbe: a korábbi központilag irányított és megszabott politikai viselkedést nem a demokratikus átalakulás figyelemmel kísérése, hanem a helyi és világpolitikai események iránti egyre kisebb érdeklődés követte. A már nem a szocializmusban nevelkedett fiatalabb generációknál és a kötelező szocialista ideológia alól felszabadult, de az új politikai szocializációban részt nem vállalt idősebbek körében egyaránt gondot okoz a mai plurális, gyakran változó politikai események nyomon követése és az azokról alkotott saját vélemény kialakítása. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a fiatalok nagy része távol maradt a választásoktól, az idősebbek jelentős hányada pedig annak a politikai kampánynak hitt, mely nem követelt semmilyen szellemi erőfeszítést, mert gyorsan és hatékonyan hatott a szavazó zsebére.

 

Amikor azonban a mai választási eredményeket a kortársak körében végzett szociológiai kutatások tükrében próbáljuk értelmezni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a történeti előzményeket sem. Az 1990-es évektől ismét lehetővé vált többpárti demokrácia előzményei egészen Kárpátalja Csehszlovákiához tartozásának időszakáig nyúlnak vissza. Az 1918 és 1939 közötti időszakban számos magyar párt működött a régióban, és az időszakról szóló elemzésekből tudjuk, hogy mai pártjaink történelmi őseinek is gondot okozott a magyar szavazók elpártolása, széthúzása. Erre utal például, hogy Korláth Endre, a korszak jelentős magyar pártpolitikusa az 1925-ös csehszlovákiai parlamenti választások előtt kijelentette: „ma nem az a fontos, hogy ki melyik magyar pártban van, hanem az, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát, benne legyen valamelyik magyar pártban”. A Podkarpatszka Rusz (a mai Kárpátalja területével csaknem megegyező, Csehszlovákiához tartozó közigazgatási egység) magyar sajtójában gyakran hangoztatott vélemény volt, hogy „magyarnak csak az tekinthető, aki nem támogat a magyarság ellen irányuló törekvést, politikai irányzatot”. Korláth egy az 1940-es években készült írásában egyértelműen úgy vélte, hogy azok a kárpátaljai magyarok, „akik nem az Egyesült Magyar Pártnak, hanem csehszlovák pártoknak voltak a tagjai, nem voltak sem nemzethűek, sem tisztességes magyarok”.

 

A csehszlovák kisebbségi korszak demokratikus politizálásának lehetősége azonban a közelgő második világháborúval, illetve Kárpátaljának a totalitárius Szovjetunióhoz csatolásával megszűnt, a többpártrendszert évtizedekre felváltotta az egypárti diktatúra. Ma pedig, két évtizeddel a Szovjetunió széthullását követően, a kárpátaljai magyar érdekvédelem pártjai hasonló gondokkal küzdenek, mint egykor volt elődeik.

  

Hires-László Kornélia szociológus

(Hodinka Antal Intézet és Budapesti Corvinus Egyetem)