Egymást erősítő válság a koronavírus-járvány és a migrációs nyomás

Egyre nagyobb problémát jelent a migrációs nyomás és a koronavírus-járvány okozta feszültség, amelyet tovább fokoz, hogy ezen válságok uralása nem teljesen rajtunk múlik.

A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Bálint Botond szociológus, publicista felhívta a figyelmet, hogy az emberek alapvetően nincsenek hozzászokva a migrációs nyomás és a koronavírus-járvány típusú válságokhoz.

Hangsúlyozta, a koronavírus-járvány és a fokozódó migrációs nyomás olyan válság, amelyek uralása nem teljesen rajtunk múlik. „A vírus egy betegség, egy kórokozó, amelyet statisztikai alapon tudunk valamelyest kezelni, illetve csökkenteni a fertőződések számát” – tette hozzá.

„Adott esetben a legradikálisabb megoldás az élet teljes leállítása egy bizonyos időre. Ez azonban egy nagyon komoly szociológiai probléma. Elszoktunk a járványoktól,a spanyolnátha volt az utolsó jelentősebb járvány, amivel meg kellett küzdenünk, az influenzajárványokkal pedig megtanultunk együtt élni, főleg Európában, ahol fejlett közegészségügyi ellátás van” – mondta el.

Hangsúlyozta, hasonló módon kezelhetetlen válságnak tekinthető a migránsválság, amely esetében egyfajta népvándorlásról van szó, a helyi életfeltételek ellehetetlenítése következtében.

Százezres, vagy milliós nagyságrendben indulnak meg emberek, különböző hullámokban, olyan hatásokra, amelyeket pontosan nem ismerünk. Ezek a hatások többek között lehetnek helyi háborús hatások, vagy az, hogy a készletek elfogynak, adott esetben pedig ok lehet a segélyezés megszűnése is.

Mind a két válság esetében felmerülhet, hogy egyes emberek, vagy embercsoportok mozgását, alapvető emberi jogait rövid távon, a köz érdekében, vagy a saját érdekükben korlátozni kell.

Kifejtette, egy átlag magyar embert az emberi faj hét-nyolcszázmillió leggazdagabb emberei közé lehet sorolni, tehát bőven a felső tíz százalékba tartoznak. Akik pedig a migránsáradattal jönnek, ezen besorolás szerint az alsó harminc százalékba tartoznak, a kulturális különbségekről nem is beszélve.

„Ha a gazdagságra gondolunk, akkor értenünk kell alatta a tömegközlekedést, a vizet, az áramot, amely a világ nagy részén nem magától értetődő, meglepően fejlettnek tűnő országokban sem mindenütt van iható csapvíz, nem mindenütt van áramszolgáltatás. Ezt a gazdagságot működtetni kell, amely nagy munkával jár” – hívta fel rá a figyelmet.

Ezeknek a nagy munkát igénylő rendszerek fenntartásához olyan emberekre van szükség, akik ezt a munkát képesek, és hajlandók is elvégezni. Példaként említette a rendőrséget, az egészségügyet, a közigazgatást.

Elmondta, amikor olyan embereket engedünk be országainkba, akik nem akarják, vagy nem tudják kivenni részüket ezeknek az infrastruktúráknak a működtetéséből, az a mindennapi életünket pillanatok alatt átalakíthatja. Egy nagyobb méretű járvány esetében is hasonló lehet a helyzet.

„El kell gondolkodnunk azon, hogy mennyire akarjuk megvédeni az életformánkat, mert az életünk talán nincs veszélyben, de az életformánk pillanatok alatt hosszú időre ellehetetlenedhet, és költségei, akár egy kezeletlen járványnak, rettentő nagyon lehetnek, és hasonlóan nagy problémát okozhat egy olyan emberáramlat, amely adott esetben egy járvánnyal is párosul” – mondta a szociológus.

Az első világháborúban a kolera-, a tífuszjárvány egyszerre tombolt, a háborús időszakban főleg a katonák között, de a haditerületeken és a hátországokban is, ez, kisebb mértékben ugyan, de jellemző volt a második világháborúra is. Azóta nincsenek ilyen emlékeink, azonban, ha ez az ellenőrizetlenség bekövetkezik, onnantól kezdve az állam nem tud garantálni semmit.

„Nekünk normális emberként az az érdekünk, hogy az állam azon képességét, hogy működőképes maradjon, akár saját életünk árán is segítenünk kell” – tette hozzá.