Elmaradt konferencia: A társadalmi aktivisták szerepe a nyelvi tájkép és nyelvpolitika alakításában

Korábbi írásunkból már értesülhettek róla, hogy május 18-án elmaradt a „A polgári társadalom szerepe az egység etnonacionális politikájának kialakításában egy többnemzetiségű régióban: alkotmányos és jogi aspektusok” című konferencia. A Kárpátalja.ma felajánlotta a résztvevőknek, hogy nyilvánosságra hozza az előadások anyagait. A következőkben Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatójának munkáját olvashatják:

1. Nyelvpolitika és nyelvi tájkép

A nyelvpolitika a nyelvi viszonyokba és a kommunikációs szokásokba történő ideológiai hátterű beavatkozás [5, 22]. Számos kutató értelmezésében a nyelvi tájkép a nyelvpolitika egyik komponense [14, 168; 15, 5]. A nyelvi tájkép azonnal láthatóvá teszi a nyelvpolitikát [7, 206].

A nemzetközi szakirodalomban fokozatosan szélesedik a nyelvi tájképre (Linguistic Landscape) irányuló kutatások témaköre, és a nyelvi tájkép értelmezése is egyre bővül: ma már részének tekintik a névjegykártyákon megjelenő nyelveket éppúgy, mint például a termékek címkézését [14, 154]. Miközben a nyilvános tér folyamatosan átalakul, mozgásban van, a nyelvi tájkép kutatása – nyilván az elsősorban a pillanat megragadására alkalmas fénykép miatt – jellemzően statikus. A nyelvi tájkép azonban nem statikus, hanem dinamikusan változó [13, 253].

A nyelvpolitika szabályozza, hogy milyen nyelvek és hogyan jelenhetnek meg a nyilvános térben. A kormányzati nyelvpolitika felülről (top-down) alakítja a nyelvi tájképet törvények, rendeletek révén. A nyelvi tájkép jelként értelmezhető [2, 8; 17]. Az, hogy milyen nyelvek jelennek meg a nyelvi tájképben, szimbolikus üzenetet hordoz [13, 247].

Elana Shohamy felhívja a figyelmet arra, hogy korántsem kizárólag az államok folytatnak nyelvpolitikát [14]. Ebből következik, hogy a nyelvi tájkép alakításában sem kizárólag egyetlen szereplő vesz részt. Különösen így van ez a nemzeti kisebbségek által lakott területeken. Rogers Brubaker rámutat arra, hogy „a nemzeti kisebbségek (…) kétféle, egymással kibékíthetetlen nacionalizmus közé szorulnak: az egyik oldalon azoknak a nemzetiesítő államoknak a nacionalizmusai állnak, amelyekben élnek, a másikon pedig azoknak az anyaországoknak a nacionalizmusai, melyekhez az etnonacionális affinitás révén, ha nem is legális állampolgárságon keresztül, kötődnek. A kisebbségek maguk is támasztanak követeléseket, méghozzá nemzetiségük alapján. Éppen ezek a követelések teszik őket nemzeti kisebbségekké” [6, 15].

Az alábbiakban két konkrét példán mutatjuk be, hogy a nyelvpolitika, illetve a nyelvi tájkép alakításában több szereplő vesz részt tevékenyen. Rámutatunk, hogy a Brubaker által azonosított három szereplő mellett más aktorok is szerepet kapnak a nyelvi tájkép alakításában. A nyelvi tájképet formálók egymás aktivitására adott reakciói számos esetben visszahatnak a nyelvpolitikára.

A terjedelmi korlátok miatt csupán egy olyan tényezőre irányítjuk rá a figyelmet, melyek szerepet kapnak abban, milyen lesz Kárpátalja nyelvi tájképe. Ez a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbségi társadalom rejtett, alulról jövő (bottom up) kezdeményezése saját nyelvi jogainak megjelenítésére a nyelvi tájkép segítségével. Elemzésünkben arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a nemzeti kisebbségek által lakott területek nyelvi tájképének leírása, elemzése során nem csupán azt kell felmérnünk, mely nyelvek és milyen arányban láthatók a nyilvános térben; azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy kik tették ki (vagy tüntették el) az adott feliratokat, hogyan és miért [10].

2. A nyelvi tájkép mint a társadalmi szervezetek nyelvpolitikai aktivitásának színtere

„A szimbolikus tér nyilvánossága, és az a tény, hogy ezt elsősorban az államhatalmi szervek formálják rendeletek révén, a nyelvi tájképet a nyelvpolitika megnyilvánulási terepévé teszik, ahol megnyilvánulhat a nemzeti identitás. Mindez számos módon jelentkezhet a nyilvános térben, elsősorban egyes nyelvek törlésével, vagyis bizonyos nyelveken kihelyezett feliratok eltüntetésével” – fogalmaz Aneta Pavlenko [13, 254–255].

Pontosan ez történt 2014-ben Bustyaházán, amikor ismeretlenek fekete festékkel fújták le a település határában a kétnyelvű helységnévtábla magyar szövegét. 2016 áprilisában azonban arról számolt be arról a sajtó, hogy egy társadalmi szervezet fiatal aktivistái megtisztították és újra láthatóvá tették a magyar nyelvű feliratot (1. és 2. kép). A lefestett, összefirkált táblát a hatóságok és a helyi önkormányzat helyett társadalmi aktivisták állították helyre. Ez az etnikai és nyelvi konfliktusok rendezésének békés módja. A rongálás nyomai eltűntek, ám a tetteseket nem találó milícia és a helyreállítást hosszú hónapokig halogató helyi önkormányzat felelőssége továbbra is fennáll.

Ellenkező jelenségre is van példa Kárpátalján: amikor társadalmi aktivisták nem törölnek bizonyos nyelveket a nyelvi tájképből, hanem ellenkezőleg – hozzáírnak.

A Szovjetunióban a kárpátaljai magyar településnevek kezdetben nem jelenhettek meg a nyilvános térben, nem lehetett azokat magyar nyelven feltüntetni a települések határában [3].

Ukrajna 1991-es függetlenné válását követően a kárpátaljai magyar helységnevek használata körül többször is voltak kisebb-nagyobb konfliktusok [3; 4; 8]. Az 1990-es évek második felére azonban a helyzet megoldódott: a legtöbb magyarok lakta kárpátaljai település hivatalosan visszakapta történelmi magyar nevét [1, 646–647]. Ezek a helységnevek jelentek meg a települések határában kihelyezett kétnyelvű táblák magyar feliratán is [4; 8]. Így volt ez például a Beregszászhoz közeli, aranybányájáról ismert Muzsaly községben is (3. kép).

 

2008-ban azonban az állami közútkezelő a lecserélt helynévtáblákon több helyen a magyar településnevek helyett a cirill betűs ukrán névváltozatot írta át latin betűkkel. Ekkor (Nagy)muzsaly község neve az ukrán Мужієво „latinosítása” révé Muzhiyevo alakban került fel az új táblára a korábbi Muzsaly helyett. Amint arról a Kárpáti Iga Szó lap 2008. március 6-ai számában beszámolt, a táblára a helybeliek nemes egyszerűséggel festékszóróval ráírták a település rendes magyar nevét” (4. kép).

Hasonló történt Beregszász határában is. Amint az az 5. képen látható, ismeretlenek a Beregszász feliratot is felírták az ukrán Берегово és a szláv névváltozatból transzliterált Beregovo alá.

Az ismeretlen és szervezetlen civilek által végrehajtott „gerillaakciók” nem maradtak hatás nélkül. Ma már Beregszász Munkács felőli határában olyan tábla áll, amelyen az ukrán mellett a közösség által használt magyar névváltozat van feltüntetve (6. kép). Muzsalyban továbbra is a település magyar nevével felülírt, a 3. képről már ismert tábla fogadja a községbe érkezőket.

Amint látjuk, két magyarok lakta település nevének a hagyományoktól eltérő módon szerepeltetése nem felelt meg a kárpátaljai magyar közösség által a független Ukrajnában kivívott pozícióknak, és a „normasértés” arra késztette a lakosokat, hogy „helyreállítsák” a rendet a nyelvi tájképben. A nyelvi tájkép „helyreállításának” alulról jövő kezdeményezése hatással volt a hatóságokra is, és megtörtént a helyzet felülről jövő korrekciója. Az eredmény: ma újra Muzsaly és Beregszász áll a helynévtáblákon.

A hivatalos táblák összefirkálása adminisztratív szabálysértés. Valójában azonban a társadalmi aktivisták, akik kiegészítették a két helységnévtáblát, a törvényességet állították helyre. Ukrajna földrajzi nevekről szóló törvényének 6. cikkelye és az állami nyelvpolitika alapjairól hozott törvényének 20. cikkelye alapján azokon a területeken, ahol egy nemzeti kisebbségi közösség nyelvét anyanyelvként beszélők aránya eléri a 10 százalékot, a földrajzi neveket (többek között a helynévtáblákat is) kötelező a kisebbségi nyelven is kihelyezni.

3. Összefoglalás

Annak a térnek az elemzése során, melyben a nyelvi tájkép megjelenik, tekintettel kell lennünk: (a) a kitalált térre (miként képzelik el és szeretnék látni a nyelvi tájkép által kitöltött teret a politikusok és más döntéshozók); (b) a megélt térre (hogyan látják és interpretálják a nyelvi tájképet a térben élő emberek); (c) a térbeli gyakorlatra (hogyan jelennek meg valójában a nyelvek a nyilvános térben) [16, 237]. Ebben az értelmezésben a nyelvi tájképet meghatározzák azok a törvények, rendeletek, melyek felülről szabályozzák a nyilvános tér kitöltésének kereteit. A területen élő emberek azonban nem mindig elégedettek azzal, hogyan szabályozza a nyelvek használatát a központi kormányzat. Ilyenkor nyelvi konfliktusok is kialakulhatnak. A nyelvi konfliktusok úgy is láthatóvá válhatnak, hogy egyes csoportok átalakítják a nyelvi tájképet: a nem kívánt nyelvet átfestik, vagy a (szerintük) hiányzó nyelveket hozzáfestik [11, 7–8]. Tanulmányunkban kárpátaljai példák révén igazoltuk, hogy alulról jövő, rejtett akciók révén is alakítható a nyelvi tájkép. Bemutattuk, hogy a térben élő embereknek a környezetük nyelvi tájképére adott reakciói miként módosíthatják a nyilvános teret. A hivatalos feliratok átfestése, „korrigálása” révén a társadalmi aktivisták látványosan megváltoztathatják a politikai szereplők által elképzelt és előírt nyelvi tájképet [12]. Azzal, hogy a hatóságok olyan táblákat helyeztek ki, melyekről hiányzott a kisebbségi nyelvű felirat, „a nyelvi tájkép a nyelvi konfliktusokat láthatóvá tévő hellyé vált” [13, 254].

A nyelvi tájkép szimbolikusan jelzi, kik élnek az adott térben. Ha a kisebbség nyelve nem jelenik meg a nyelvi tájképben, az azt üzeni az ott élőknek, hogy a hatalom számára a nemzeti kisebbség láthatatlan, nem létezik. A szimbolikus tér kitöltésére irányuló törekvések intenzitását érzékelve megérthetjük, miért olyan fontos mind a többségi, mind pedig a kisebbségi közösségek számára a nyelvük nyilvános térben való megjelenítése.

Elana Shohamy szerint a nyelvpolitika elméletének és gyakorlatának abba az irányba kell elmozdulnia, amely minél több jogot és lehetőséget nyújt a társadalom számára, hogy tevékenyen részt vegyen a szűkebb és tágabb térben megjelenő nyelvekkel kapcsolatos döntések előkészítésében és azok megvalósításában [14, 169]. A helyben élők gyakran sokkal jobban érzékelik, milyennek kell lennie a regionális nyelvi tájképnek, hogyan kell szabályozni a nyelvek használatát, mint a sok száz kilométer távolságban lévő adminisztratív központok politikusai és hivatalnokai.

 

Irodalom

1. Левенець Ю. (голова редколегії): Закарпаття в етнополітичному вимірі. Київ: ІПІЕНД ім. І. Ф. Кураса, 2008.

 

2. Ben-Rafael, E., E. Shohamy, M.H. Amara, N. Trumper-Hecht: Linguistic landscape as symbolic construction of the public space: The case of Israel. In D. Gorter ed.

Linguistic landscape: A new approach to multilingualism. Clevedon: MultilingualMatters, 2006. 7–30.

 

3. Beregszászi A. Language Planning issues of Hungarian Place-names in Subcarpathia. Acta Linguistica Hungarica 43 (1995/1996): 1–8.

 

4. Beregszászi A.: „Csata” a szimbolikus térért, avagy a látható/láthatatlan anyanyelv. In: Beregszászi A., Papp R. szerk. Kárpátalja. Társadalomtudományi tanulmányok. Budapest–Beregszász: MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet – II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, 2005. 158–163.

 

5. Blommaert, J.: Language Policy and National Identity. In: Thomas Ricento ed. An Introduction to Language Policy: Theory and Method. Blackwell Publishing Ltd, 2006.238–254.

 

6. Brubaker, R.: Nacionalizmus új keretek között.  Budapest: L’Harmattan–Atelier, 2006.

 

7. Dal Negro, S.: Local policy modeling the linguistic landscape. In E. Shohamy, D. Gorter eds. Linguistic landscape. Expanding the scenery. New York & London: Routledge, 2009, 206–218.

8. Dobos S. 2016. The Restoration of the Historical Hungarian Names of Hungarian-Populated Settlements in Territory of the Present-Day Transcarpathia from 1989 to 2000. Acta Humana 2016/6: 19–43.

9. Falunévtáblát tisztítottak a KMKSZ ISZ aktivistái Bustyaházán. Elektronikus hozzáférés: http://karpathir.com/2016/04/18/magyarellenes-
megnyilvanulas-bustyahazan/

10. Gorter, D., H.F. Marten, L. Van Mensel eds.: Minority Languages in the Linguistic Landscape. Basingstoke: Palgrave Macmillan, 2012.

11. Marten, F.H., L. Van Mensel, D. Gorter: Studying Minority Languages in the Linguistic Landscape. In: Durk Gorter, Heiko F. Marten, Luk Van Mensel eds. Minority Languages in the Linguistic Landscape. Basingstoke: Palgrave Macmillan, 2012. 1–15.

12. Orosz Ö.: Egy új fenomén – anyanyelvhasználati mozgalmak. In: Tóth K. szerk.

Nyelvi jogok 1. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. Jogsegélyszolgálat 2009–2011. Somorja: Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2013. 311–316.

13. Pavlenko, A.: Language Conflict in Post-Soviet Linguistic Landscapes. Journal of Slavic Linguistics 17 (2009): 247–274.

14 Shohamy, E: LL research as expanding language and language policy. Linguistic Landscape 1 (2015): 152–171.

15. Spolsky, B.: Language Policy. Cambridge: Cambridge University Press, 2004.

16. Trumper-Hecht, N.: Linguistic Landscape in Mixed Cities in Israel from the Perspective of ‘Walkers’: The Case of Arabic. In E. Shohamy, E. Ben-Rafael, M. Barni eds. Linguistic landscape in the city. Clevedon: Multilingual Matters, 2010.

17. Vigers, D.: Signs of absence: language and memory in the linguistic landscape of Brittany. International Journal of the Sociology of Language 223 (2013): 171–187.