Elmaradt konferencia: Az egységes etnikai és nemzetpolitika kialakítása a polgári oktatás eszközeivel a többnemzetiségű régiókban: a nyelvi aspektus

Korábbi írásunkból már értesülhettek róla, hogy május 18-án elmaradt a „A polgári társadalom szerepe az egység etnonacionális politikájának kialakításában egy többnemzetiségű régióban: alkotmányos és jogi aspektusok” című konferencia. A Kárpátalja.ma felajánlotta a résztvevőknek, hogy nyilvánosságra hozza az előadások anyagait. A következőkben Orosz Ildikó, a Megyei Tanács Oktatási, Tudományos, Kulturális, Egyházügyi, Ifjúsági, Sport-, Nemzeti kisebbségi és Információs Állandó Bizottsága és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökének munkáját olvashatják:

Az oktatásra úgy kell tekintenünk, mint a szocializáció folyamatának alapvető tényezőjére, mert megerősít egy meghatározott társadalmi szempontból releváns kulturális örökségét. Az oktatás így a társadalom egyik olyan fontos intézménye, amely politikailag determinált, nagymértékben függ a hatalmon lévő elit szubkultúrájától, amely befolyásolja a normákat és az értékrendszereket.

A 20. század politikai folyamatai többször átrajzolták Európa térképét. A legutóbbi változások a 90-es években történtek. A szovjet hatalom széthullása több új állam létrejöttét segítette elő, hozzájárult a szétválasztott Németország újraegyesítéséhez, lerombolta a Nyugat- és Kelet-Európa közötti vasfüggönyt. A szabadabb légkörnek köszönhetően, ebben az időben, a szovjet sajtóban is egyre több publikáció jelent meg a köztársaságok, népek, nemzetek és különböző társadalmi csoportok jogainak és érdekeinek elnyomásáról. Ukrajnában a kiválásról döntő népszavazás előtti héten jelent meg a Ragyanszka Oszvita (A Szovjet Oktatás) országos szaklapban a Nemzeti kisebbségeknek nemzeti iskolákat című cikk. A publikáció arról szólt, hogy az országban élő nemzeti kisebbségek számára a független Ukrajnában garantálják a következő alapvető oktatási elveket: minden állampolgár jogosult az anyanyelvű oktatási szolgáltatásra; egyenlő feltételek megteremtése minden ember képességének, tehetségének valamint teljes körű fejlődésének megvalósítására; emberség, demokrácia, az általános emberi szellemi értékek prioritása; szerves kapcsolat kialakítása a világ és nemzet történelmével, kultúrájával, hagyományaival. Mindez általában az oktatási technikákban realizálódhat.

A nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatása, valamint más nyelvek tanításának aránya az oktatásban használt technikai programok alkalmazásához vezetnek, amelyek kulcsfontosságú szerepet töltenek be. Ezek a technikák fordítói (transitional programme), elmélyített (immersion programme), nyelvmegőrzők (language maintenance programme) lehetnek abban az esetben, ha pozitív eredményhez vezetnek, azaz elfogathatók a nemzeti kissebség számára. Az előírt követelmények objektivizálása általában a nemzeti kisebbség társadalmi helyzetétől függ. A nemzeti kisebbségek tipológiai rendszerének felvázolásakor a különbség a nemzeti kisebbség kialakulásában rejlik: mikor szakadt el az anyanemzetétől (nemzetté válás előtt vagy utána), az elszakadási folyamat mennyire volt fájdalmas. Meg kell különböztetni azokat az őshonos nemzeteket/nemzeti kisebbségeket, akik évszázadokon keresztül ugyanannak a területnek a lakói, de a politikai/történelmi folyamatok következtében mára etnikai kisebbséggé váltak, azoktól a nemzeti kisebbségektől, akik önkéntesen települtek át más országba. A felsorolt tényezők nagy mértékben meghatározzák az etnikai kisebbségek helyzetét, az önálló kulturális élet megszervezését, melynek alapvető feltétele az anyanyelv ismerete és annak használata. Az őshonos etnikai kisebbségek helyzetének meghatározásakor figyelembe kell venni azok lélekszámát, területi elhelyezkedését, a nemzettudat milyenségét, szervezettségét, gazdasági és társadalmi hozzáállását. A nemzeti kisebbségek létszáma ez egyik legfontosabb tényezője lehet annak, hogy a társadalom milyen szintjén (országos, regionális vagy helyi) tudják képviselni érdekeiket, megvédeni jogaikat, reprodukálni kulturális hagyományaikat. Fontos tényező a közösségi elit reprodukciója, amely a megfelelő intellektuális szint fenntartásához szükséges. Teljes kulturális reprodukcióra annak a nemzeti kisebbségnek van esélye, melynek lélekszáma meghaladja a százezer főt. A területi elhelyezkedésük szempontjából az egy tömbben élőknek van nagyobb esélyük, mert jobban megőrizhetik nemzettudatukat, nagyobb teret kaphat az anyanyelvhasználat. Számos szórványban élő etnikai kisebbség történetében különböző párhuzamok figyelhetők meg, többek között az anyanyelvi oktatással szemben felállított követelményekkel kapcsolatban. Ez a folyamat a múlt század első évtizedeiben következett be a szovjet köztársaságokban, a különböző szintű oktatási intézmények kialakításakor, amely a kulturális fejlődéssel együtt a nemzettudat megerősödéséhez vezetett. A folyamat felismerése idézte elő, hogy a 30-as években a szovjet hatalom politikája megsemmisítette a nemzeti kisebbségek oktatási rendszerét, fizikailag likvidálta annak értelmiségét, emiatt felgyorsult a nemzeti kisebbség asszimilációs folyamata. Például a nyolcvanas évek végére a bolgár nemzetiségi iskolákban a bolgár nyelv és irodalmon kívül, minden tantárgyat orosz nyelven tanítottak, bolgár nyelvű oktatási intézmények nem is léteztek. Az anyanyelvüket csak a magánszférában használták.

Foglaljuk össze az ukrajnai legnagyobb nemzeti kisebbségek helyzetének jellemzőit a függetlenség első évtizedének végére.

Az orosz nemzeti kisebbség számára Ukrajnában az anyanyelvű oktatás teljes mértékben garantált volt.

Nemzettudatuk a történelmi folyamatok hatására inkább birodalmi nemzettudatként, mint nemzeti kisebbségeket jellemző nemzettudatként definiálható.

Az olyan nemzeti kisebbségek, mint a zsidók, bolgárok, fehéroroszok napjainkban a kétnyelvűség és a teljes nyelvváltás fázisába kerültek.

Az oktatás terén ők az oroszok pozícióját erősítik, mert inkább az orosznyelvű oktatást helyezik előtérbe, az oroszt tekintik elsődleges nyelvnek, a magas kultúra hordozójának. Ezen kisebbségek értelmisége is már ezen a nyelven szocializálódott, és így az orosz nyelvet használják.

A zsidók létszámukat tekintve jogosultak lennének egy anyanyelvű önálló kulturális élet kialakítására, de szórványban élnek Ukrajna egész területén. Az orosz kultúra pozícióját erősítik, miközben nemzettudatuk magas és erős, dinamikus a gazdasági helyzetük.

Az ukrajnai lengyelek jellemzői:

A lengyelek nemzettudatát Ukrajnában elsősorban a vallásosság határozza meg. Lengyel nemzetiségűnek és római katolikus vallásúnak tekintik magukat, de már nagyrészük az ukránt tekinti első nyelvének a 2001-es országos népszámlálási adatok szerint. Napjainkban aktivizálódott önazonosulási folyamatuk, a fő hangsúlyt az anyanyelvük és a történelmük fejlődésére fektetik.

A románok, magyarok szlovákok túlnyomó része a határváltoztatás következményeként kerültek az SZSZKSZ területére.

Őket az erős nemzettudat jellemzi. Ez azzal magyarázható, hogy még elevenen él bennük népük történelmi hagyománya, a nemzetté válás folyamatának tudata. Erről tanúskodik a magas szintű szervezettségük, ragaszkodásuk az anyanyelvű oktatáshoz és kultúrához.

Azok az oktatási intézmények, ahol a fent említett etnikumok képviselői tanulnak, alapjában véve megfelelnek az elvárásaiknak.

Az adott nemzetiségi közösségek kevésbé hajlamosak az asszimilációra, társadalmi helyzetüket az elvándorlás gyengíti.

Ma az oktatásról szóló törvény még őrzi a központi oktatási rendszer struktúráját, nem teljesen elégíti ki sem a tehetséges gyerekek, sem az átlag képességekkel rendelkező diákok igényeit. A helyi elit kérésére olyan új típusú oktatási intézményeket hoztak létre, melyek felvállalják a tehetséggondozást: líceum, gimnázium. Az iskolák és a helyi önkormányzatok kizárólag az órarendek tervezésével és a vakációk időtartamával kapcsolatos kérdésekben fejthetik ki véleményüket. Más fontos kérdésben, mint a tantervek kidolgozása, a költségvetés felhasználása, nem vehetnek részt. Az elkülönített pénzösszegek felhasználásáról, a tanárok kinevezéséről kizárólag a felsőbb kormányzati struktúrák dönthetnek.

Csupán reménykedhetünk abban, hogy a parlament elé terjesztett új oktatásról szóló törvényjavaslat egyenlő feltételeket biztosít majd minden Ukrajnában élő nemzeti kisebbség oktatásának fejlődéséhez, valamint elengedhetetlen feltétele lesz az európai szintű oktatásnak Ukrajnában.

Ami a kárpátaljai oktatás fejlődését illeti: 895-től az I. világháború kezdetéig Kárpátalja Magyarország, valamint az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezte. 1919 után Csehszlovákiához csatolták. A Bécsi döntés értelmében 1939-ben a Magyar Királyság részévé vált. A II. világháborút követően Kárpátalját a Szovjetunióhoz csatolták. Ez a nem mindennapi történelem kétségtelenül kihatott a helyi lakosságra, többek között az oktatásra is. Minden új állam, politikai rendszer új oktatási struktúrát kezdeményezett, és a nyelvi közeg is változott. Gyakorlatilag a 20. században élő minden generáció tanulmányait más országban, más nyelven kezdte el, felső végzettséget ugyancsak más országban, más nyelven és más oktatási rendszer szerint szerezte meg, ami negatívan hatott a megyében élő összes nemzet értelmiségének reprodukciójára.

A kárpátaljai magyarok az összlakosság több mint 12%-át alkotják. A kárpátaljai magyarság egy tömbben él az ukrán–magyar határ mentén Ungvártól Királyházáig. Az adminisztratív felosztásnak megfelelően, a magyarok túlnyomó része az Ungvári-, Beregszászi-, Nagyszőlősi- és a Munkácsi járásokban él. A kárpátaljai magyarság alapvetően a falvakban. A városban élő magyarok száma a migrációs folyamat következtében csökkenő tendenciát mutat.

1945 után a magyar többségű területeken megnyíltak az első magyar nyelvű elemi iskolák. A régió nem magyar többségű településein a magyar lakosságnak nem volt lehetősége anyanyelvű oktatásban részesülni, még azokon a településeken sem, ahol a lakosság 10 százalékát tették ki (pl. Rahó, Kőrösmező, Gyertyánliget, Szolyva). Nem kaptak lehetőséget a magyar nyelvű oktatásra a Nagyszőlősi járás azon települései sem, ahol a lakosság túlnyomó része görögkatolikus vallású volt (Csepe, Mátyfalva, Királyháza). Magyar nyelvű óvodák, szakközépiskolák gyakorlatilag nem léteztek. 1945-ben államosították az iskolákat, bevezették a szovjet oktatási rendszert, először a hét-, majd később a nyolcosztályos általános iskolákat. Az első magyar nyelvű középiskolákat 1953 után nyitották meg Nagyberegen, Kaszonyban, Mezőváriban, Nagydobronyban. Az általános iskola elvégzését követően sokáig anyanyelvükön csupán a tanítóképzőben tanulhattak tovább a diákok, mely előbb Huszton, majd Munkácson működött. Az Ungvári Tanárképző Főiskolát 1950-ben nyitották meg az egykori görögkatolikus szeminárium épületében, majd 1951-ben a tanintézményben elkezdődött a magyar nyelvű képzés is. 1954-ben a magyar tanszéki csoportot bezárták, az ott tanuló diákokat pedig átvezették az Ungvári Állami Egyetem filológiai szakára, ahol orosz nyelvtanári diplomát szerezhettek. A magyar szak az Ungvári Állami Egyetemen 1963-ban indult. 1972 óta a magyar tannyelvű középiskolák végzősei magyar nyelven felvételizhettek az Ungvári Állami Egyetemre. Ezért a jogért a kárpátaljai magyarságnak évente meg kellett küzdenie, mivel hivatalosan nem törvényesítették. Az elmúlt század 80-as éveiben a szovjet hatalom megpróbálta oroszosítani a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákat, ennek érdekében néhányban orosz tannyelvű osztályokat nyitottak. A tantárgyak oktatása orosz nyelven történt, de a tanulók a tananyagot csak akkor tudták elsajátítani, ha magyarul is elmagyarázták nekik. A logikus gondolkodásmód, az elsajátított tananyag elemzése és szintézise nem fejlődött, a tanulók többsége csak bemagolta azt. Az orosz osztályok tanulói csak szülői segítséggel tudták elsajátítatni a tananyagot, illetve azok, akik rendelkeztek magyar tankönyvekkel. Az orosz tannyelvű középiskolák végzősei közül a kellő ismeretek hiánya miatt, bár jobban beszélték az oroszt, nagyon kevesen tudtak továbbtanulni. Az orosz osztályok tanulói tudásszintjének ellenőrzése során arra a következtetésre jutottak, hogy a kétnyelvű pedagógusokat le kell cserélni csak orosz nyelvű pedagógusokra, hogy jobban megtanulják a nyelvet, mely boldogulásuk egyetlen záloga. A változtatás nem hozta meg a várt eredményt. Mindkét tannyelvű osztály végzősei a felsőbb oktatási intézményekbe való felvételi vizsgákon egyforma eredménnyel teljesítettek. A magyar tannyelvű osztályok tanulói megalapozottabb tudással rendelkeztek. A kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák tanulói a szovjet rendszerben csak orosz és egy idegen nyelvet tanultak. Az Ungvári Állami Egyetemen a tantárgyak túlnyomó részét orosz nyelven oktatták. Önállóan elsajátítani az ukrán nyelvet csak azoknak sikerült, akik ismerték az idegen nyelv tanulási technikáit. Az ukrán nyelvoktatás, a nemzeti kisebbségi iskolákban fontos társadalmi tényező, ám jelenleg a hatékony nyelvelsajátításához szükséges pénzforrást, az ukrán állam nem biztosítja. Az államnyelv elsajátításához szükséges feltételek hiányosak (a felsőoktatási intézményekben nem képeznek a nemzeti kisebbségi iskolák igényeit kielégítő ukrán nyelv és irodalom tanárt, nem megfelelőek a tankönyvek, segédanyagok stb.). 2000-ig a nemzeti kisebbség számára kidolgozott ukrán–magyar szótárak, illetve tankönyvek egyáltalán nem voltak. A nyelvoktatás fő problémája a megfelelő koncepció hiányában rejlik, mely magába foglalja a tantervek, a tankönyvek kidolgozását a nemzeti kisebbség számára. Az államnyelv-tanítása, a nyelvtudás szintjének ellenőrzése, illetve oktatásnyelve befolyásolja a végzősök továbbtanulási lehetőségét.

A középiskolák végzősei számára minden felvételizőnek azonos feltételeket kellene biztosítani a felsőoktatásba kerüléskor. Ennek első feltétele, olyan mértékegység kialakítása, amely lehetőséget biztosít a tanulók tudásszintjének kvantitatív mérésére. A legobjektívebb módszer a tesztelés: olyan feladatok összessége, amelyekre olyan egyértelmű válaszokat kell adni, melyek objektíven tükrözik a tanulók tudásszintjét. A kérdésekre a válaszok bináris rendszerben adhatók: 1 – helyes, 0 – hamis. A teszteknek meg kell felelniük a módszertani követelményeknek: objektivitás (objektivity), hitelesség (reliability), érvényesség (validity), differenciáltság. A tesztek objektivitása (objektivity) azt jelenti, hogy a tudás ellenőrzése nem függ attól, hogy ki készítette a tesztet, ki szervezte és végezte a felmérést, ki ellenőrizte a feladatokat, stb. Azokat a teszteket tekinthetjük hitelesnek (reliability), amelynek az eredményei nem lehetnek véletlenszerűek, az eredmények csak a tanulók tudásától függnek. A tesztek érvényessége (validity), arra utal, hogy azt mérjük, amit elterveztünk, amit előzőleg meg szerettünk volna mérni. Például, ha a középiskola alsó osztályaiban a matematika felméréshez olyan tesztet használunk, melyekben a feladatok többsége szöveges, akkor ez a teszt nem a matematikai tudást méri, hanem az olvasási készséget és a szövegértést. A tesztelés egész folyamatában be kell tartani az összes módszertani követelményt a felmérés minden fázisában: 1. Tervezéskor (megfogalmazni az ellenőrzés–értékelés célját, és ennek alapján meghatározni az ellenőrzés módszereit); 2. Az információ gyűjtésekor (az ellenőrzés elvégzése folyamatában) 3. Az értékeléskor (vagyis az eredmények értelmezése és elemzése kapcsán); 4. A megfelelő következtetések, döntések meghozatalakor, a korrekció alkalmazásakor.

Napjaink ukrán gyakorlata:

A felvételi teszteket az összes felvételiző átlagpontszáma alapján értékelik, vagyis mindegyik személy eredményét összehasonlítják az adott évben felvételizők tudásával. Ennek következtében a teszt eredménye, csak a tesztvizsga évében érvényes. Az érettségizőknek az ukrán nyelvből és irodalomból szerzett tudását olyan teszttel mérik, amely azok számára készült, akiknek az ukrán nyelv az anyanyelve, minden tárgyat az oktatás során anyanyelvükön tanultak az anyanyelvi oktatás módszertana szerint, ukrán filológia szakra szeretnének felvételizni. A nemzeti kisebbségek végzősei az ukrán tannyelvű iskolák végzőseitől eltérő tanterv szerint tanulják az ukrán nyelvet és irodalmat, de ezt a felméréskor nem veszik figyelembe. A nemzeti kisebbségek számára az ukrán nyelv második nyelvnek számít, amit szintén figyelmen kívül hagynak. Választható tárgyak között, az oroszon kívül nem szerepel a nemzeti kisebbség nyelve és irodalma. A nemzeti kisebbség nyelve az idegen nyelvek között sem szerepel vizsgatárgyként, annak ellenére, hogy a lengyel, a szlovák, a bolgár, a magyar az európai nyelvek közé tartozik, ahová mi is szeretnénk tartozni, viszont az orosz lehet választható érettségi/felvételi vizsgatárgy.

Jelen helyzetben a felmérést szervező hivatalos szervek megsértik az ellenőrzés elveit: egyenlőség, hozzáférhetőség, differenciáltság stb. Deformálódnak az ellenőrzés feladatai: szelekció, motiváció, szakmai orientáció. A vizsgák eredményeit beszámítják a felvételiző pontszámába, ami negatívan hat a felsőoktatás hozzáférésének egyenlő esélyére, nem integrálja, hanem kizárja a felsőoktatásból a nemzeti kisebbségek végzőseit, akik az ország őshonos állampolgárai.

A jelenlegi helyzetben a tesztelés pedagógiai és politikai szempontból nem felel meg a tudás ellenőrzésére. Ez negatívan hat az oktatási rendszerre, mivel ellentmond a deklarált céloknak. A nemzeti kissebségek szempontjából kettős mércét alkalmaznak, léteznek „egyenlő” és „másoknál egyenlőbb” kisebbségek. Az „egyenlőség” reménye azt jelenti, hogy garantálni kell az „egyenlőbbek”-nek biztosított feltételeket, és a törvényeket mindenki számára egyformán kell alkalmazni.

Arra kellene törekedni, hogy a nemzeti kisebbségeket integrálják az ukrán társadalomba (és nem az ukrán népbe, ami asszimilációt jelent), aminek érdekében szinkronba kellene hozni az oktatást, különösen az anyanyelv és az államnyelv oktatásának pedagógiai, társadalmi, politikai céljait az államnyelv elsajátításával, illetve egyenlő feltételeket kell teremteni a kisebbségi nyelvek fejlesztéséhez. Ennek a célnak a megvalósításához szükséges, hogy az államnyelvet mindenki ismerje, figyelembe véve, hogy a kisebbségek számára ez a második nyelv. A kisebbségi nyelvek védelmét csak abban az esetben lehet megvalósítani, ha biztosítják a társadalomban a nyelvek fejlődési lehetőségét, és alkalmazási terét. Ennek alapfeltétele, hogy a hatalmon lévő elit elfogadja azt a pedagógiai és pszichológiai tényt, hogy minden személynek az első nyelve az a nyelv, amelyen meg tanul beszélni, melyen gondolkozik, ezt használja a családban és a legközelebbi hozzátartozóival, az összes többi nyelv, így az ukrán is, számára csak második nyelv lehet. A nyelv elsősorban a világ megismerésére szolgál, és másodsorban lesz kommunikációs eszköz. Minden állampolgárnak meg kell adni annak a lehetőségét, hogy szabadon válassza meg azt a nyelvet, amelyen meg akarja ismerni a valóságot, ahogy ezt a törvények és nemzetközi szerződések garantálják Ukrajnában: Ukrajna alkotmánya, az NBSE koppenhágai konferencia határozata az emberi jogokról, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló, és az Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvekről szóló keretegyezménye, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1201.ajánlása, „Ukrajna nemzeti kisebbségeiről” szóló törvénye, Ukrajna nemzetiségeinek deklarált jogai, Ukrajna törvénye „Az állami nyelvpolitika alapelveiről”.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség többször hangsúlyozta, hogy sürgősen meg kell változtatni a nemzeti iskolákban az ukrán nyelv és irodalom tanítási és értékelési követelményrendszerét. Úgy gondoljuk, hogy pozitív példákért érdemes lenne az európai országok tapasztalatait figyelembe venni. 2017. március 7-én Brüsszelben konferenciát tartottak, melynek fő témája az államnyelv és a kisebbségi nyelv oktatásának problémája volt. Ezen a konferencián lehetőségük volt a résztvevőknek az európai pozitív példák megismerésére is. Előadások hangzottak el arról, hogyan tanítják az államnyelvet és az anyanyelvet Finnországban a svédeknek, vagy Olaszországban a Dél-Tiroli németeknek. Romániában a nemzeti kisebbségek iskoláiban a román nyelvet, második nyelvként oktatják, vagyis más módszerekkel, mint a románoknak a románt. A nyelvek elsajátításának ellenőrzését a kisebbségek esetében más eszközökkel mérik. A konferencián felszólalt Szerbia államtitkára. Elmondta, hogy az ország csatlakozási tárgyalásokat folytat az EU-val. Az államtitkár beszámolt arról, hogy országában olyan törvényt fogadtak el, miszerint a szerb államnyelv oktatását differenciáltan tartják. Külön programot és követelményrendszert dolgoztak ki azon érettségizőknek, akiknek a szerb nyelv az anyanyelve, másat azon kisebbségeknek, akiknek anyanyelve egy nyelvcsaládba tartozik és így közel áll a szerbhez (pl. horvátok, ruszinok, ukránok), és teljesen más a követelményrendszer és a tanterv azon kisebbségek estében, akiknek az anyanyelve más nyelvcsaládhoz tartozik (például az albán és a magyar).

Ukrajnában az összes tantárgy ukrán nyelven történő oktatása helyett, azt ajánljuk, hogy az államnyelv oktatását reformálják és vonják be ennek kidolgozásába a kisebbségek szakembereit, dolgozzanak ki számukra megfelelő hatékony oktatási programot, ennek megfelelő módszertant és tankönyvet. Az ukrán nyelv és irodalom oktatását a nemzeti kisebbségi iskolákban nem politikai, hanem szakmai alapon lehetne megoldani. Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az ukrán nyelv a nemzeti kisebbségek számára nem anyanyelv, hanem második nyelv. Azt ajánljuk, hogy differenciáltan közelítsék és valósítsák meg az államnyelv oktatását. Hasonlóan Szerbiához, külön követelményrendszert kellene kidolgozni ukrán nyelvből és irodalomból azok számára, akiknek ez a nyelv az anyanyelve, külön azok számára, akiknek az anyanyelve ehhez a nyelvcsaládhoz tartozik (például orosz, bolgár, belorusz stb.) és külön követelményrendszert azoknak, akiknek az anyanyelve nagymértékben különbözik az ukrán nyelvtől (más nyelvcsaládhoz tartoznak). Ezen követelményrendszerek alapján kellene kidolgozni a programokat, tankönyveket, és ezek alapján lehetne ellenőrizni a tanulók tudásszintjét. Az államnyelv oktatását olyan szakemberekre kellene bízni, akik jól ismerik az államnyelvet, de beszélik a kisebbség nyelvét is. Az 5–9. és a 10–11. osztályokra tervezett új óratervek és tantárgyi programok elkészítésénél figyelembe kellene venni a nemzeti kisebbségi oktatás sajátosságait. Antidemokratikus elvárni az ukrán nyelv és irodalom standardjának ismeretét azoktól a diákoktól, akiknek az ukrán nem anyanyelve. A független tesztelések eredményének alacsony szintje a nemzetiségi iskolák végzősei esetében ukrán nyelvből és irodalomból abban rejlik, hogy tőlük is azt követelik, hogy olyan szinten tudják a tananyagot, mint azok a diákok, akiknek ez az anyanyelve, akik tizenegy évig az anyanyelvükön tanultak, és ukrán filológia szakra akarnak felvételizni. Az ukrán nyelv és irodalom tesztfeladatainak összeállításánál ezzel megsértik a pedagógia differenciáltságának elvét. Továbbra is hangsúlyozzuk azt a tudományosan alátámasztott pedagógiai tényt, hogy a tanulók leghatékonyabban az anyanyelvükön képesek elsajátítani a tananyagot. Ezt garantálja Ukrajna alkotmánya is, és azok a nemzetközi szerződések, melyeket Ukrajna aláírt.

Az őshonos kisebbségeknek integráló tényezője lenne az anyanyelvből bevezetett vizsga. Érdemes lenne a problémás kérdések megoldásánál a kisebbségi érdekképviseletek véleményét is figyelembe venni.

Az egyik lehetőség az alkotmány által garantált kisebbségek kulturális autonómiája lenne. A kárpátaljai magyarok kulturális autonómiájának egyik formája a Kárpátalja Megyei Adminisztráció Oktatási Főosztályának egy külön egysége lehetne, mely a magyar oktatási-nevelési intézmények szervezését, felügyeletét látná el, amely alegységekkel rendelkezne a járásokban, ahol kisebbségek élnek. Ezt a lehetőséget biztosítja a nemzeti kisebbség oktatásának fejlesztése, a kultúra és a néphagyományok újjáélesztése, és a kisebbségi nyelvi politika megvalósításáról szóló törvény, Ukrajna „Nemzeti kisebbségekről”, „Az állami nyelvpolitikáról” hatályos törvényeinek cikkelyei. Érdemes lenne a Kárpátaljai megyei adminisztrációnak megvizsgálni annak lehetőségét, hogy létrehozzanak egy olyan egységet, amely a kisebbségi oktatási intézmények vezetésével és koordinálásával foglalkozna. Ez az egység a megyei oktatási osztály alegysége lenne, melyhez az oktatási rendszer speciális intézményei tartoznának: a járási/városi oktatási osztályok alegységei, a területi oktatási osztály egységei, a Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet, a megyei oktatási osztály kisebbségi szervezeteinek képviselőiből álló tanácsadó testülete.

Ezt a kérdést már többször különböző szinteken felvetettük, azonban sem Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma, sem a Legfelső Tanács megfelelő bizottságai érdemben nem reagáltak javaslatunkra.