Ferenc pápa és Ursula von der Leyen találkozójukon a háború befejezését sürgették

Az ukrajnai háború befejezése érdekében teendő lépésekről egyeztetett Ferenc pápa az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel, akit a Vatikánban fogadott – közölte a Szentszék pénteken.  

    A valamivel több, mint húsz perces találkozón arról volt szó, hogy mit tehet a nemzetközi közösség a háború lezárásáért. A szentszéki szóvivő hozzátette, hogy Ferenc pápa és Ursula von der Leyen az éghajlatváltozásról, valamint a fenntartható építkezési projektekről is eszmét cserélt.


    Az Európai Bizottság elnökét Pietro Parolin bíboros, a szentszéki államtitkárság vezetője, valamint Paul Richard Gallagher érsek, vatikáni külügyminiszter is fogadta. Érintették az Ukrajnában kialakult humanitárius helyzetet, valamint az élelmiszerválság következményeit a konfliktus elhúzódása esetében. A találkozókon témaként szerepeltek a májusban lezárult „Konferencia Európa jövőjéről” című programsorozat eredményei.


    Ursula von der Leyen a közösségi oldalán közölt fényképet a találkozóról, a fotón látszik, hogy Ferenc pápa a térdfájása miatt kerekesszékben ülve fogadja őt.


    „Azokkal vagyunk, akik Ukrajna pusztítása miatt szenvednek. A háborúnak be kell fejeződnie, a békének vissza kell térnie Európába” – jegyezte be közösségi oldalán Ursula von der Leyen.

Forrás: MTI