Kuleba: Kijev továbbra sem hajlandó közvetlenül tárgyalni a szakadárokkal

Kijev nem változtatott eddigi álláspontján az úgynevezett normandiai országok csütörtökön Berlinben tartott, tanácsadói szintű értekezletén, továbbra sem hajlandó közvetlenül tárgyalni a Donyec-medencei szakadárokkal – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján.

A „normandiai négyek”, azaz Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország vezetőinek tanácsadói egy hónapon belül már másodjára ültek tárgyalóasztalhoz, előbb január 26-án Párizsban, majd most Berlinben.

Kuleba a tanácskozást nehéznek minősítette, ugyanakkor kiemelte, hogy az ukrán fél egy szemernyit sem engedett álláspontjából a számára fontos kérdések tekintetében, és nem léptek át semmilyen „vörös vonalat”. Megjegyezte, hogy ezek a tárgyalások nagyon nehezek, de folytatni kell őket, „mert nincs más út, mint a konfliktus diplomáciai rendezése”.

Szavai szerint azt az orosz követelést, hogy Kijev folytasson közvetlen párbeszédet a kelet-ukrajnai szakadárokkal, az ukrán fél, mint eddig, most is elutasította. Ehhez a követeléshez Moszkva azért ragaszkodik, hogy ne a konfliktus résztvevőjének, hanem közvetítőnek tűnjön – fejtette ki a miniszter.

Kuleba kiemelte, hogy a tárgyalásos rendezés szempontjából Ukrajna számára fontos a háromoldalú – Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló – összekötő csoport munkájának újraélesztése is.

A kijevi diplomácia vezetője kommentálta Oroszországnak azt a vádját, amely szerint az ukrán fél provokációkra és offenzívára készül a Donyec-medencében. „Szeretném hivatalosan kijelenteni, hogy Ukrajna nem készül semmilyen támadó műveletre, nincs szükségünk semmilyen provokációra. Az orosz féltől érkező ilyen üzenetek mindegyike az érzelmek felkorbácsolására és a felelősség Ukrajnára hárítására irányul” – szögezte le a tárcavezető.

A csütörtöki berlini tanácsadói megbeszélés csaknem kilenc órán át tartott, de egyetlen dokumentumot sem fogadtak el a résztvevők – mondta el az értekezleten Ukrajnát képviselő Andrij Jermak, az elnöki iroda vezetője.

Dmitrij Kozak, az orosz elnöki apparátus helyettes vezetője, aki a „normandiai négyek” berlini tanácskozásán az orosz küldöttség vezetője volt, az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint azt állította, hogy a berlini tanácskozás Ukrajna hajthatatlansága miatt nem vezetett eredményre.

Forrás: mti.hu