Ljasko: korábban stabilizálódhat a járványhelyzet Ukrajnában

Már mutatkoznak az első jelei annak, hogy Ukrajnában stabilizálódik a járványhelyzet – jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a hétfői tájékoztatóján. 

„Az új fertőzéses esetek számának négy hétig tartó gyors növekedése után ez az első hét, hogy látjuk a stabilizálódás első jeleit. Az elmúlt héten 235 256 koronavírusos megbetegedést regisztráltak, amely 7600-zal kevesebb, mint a megelőző héten. 24 575 beteget ápoltak kórházban, ez szintén ezerrel kevesebb, mint egy héttel azelőtt. A járványhullám stabilizálódásának jeleit egy héttel korábban észlelhettük, mint azt előrejelzéseink mutatták”

– fejtette ki a tárcavezető.

Hozzátette, hogy az előzetes becslések szerint az elhalálozások száma a harmadára csökkent az előző járványhullámhoz képest, amelyben a vírus különösen veszélyes delta variánsa dominált.

„Ezek azonban csak az első pozitív jelei annak, hogy Ukrajnában stabilizálódik a helyzet, még mindig magas az újonnan diagnosztizált fertőzéses esetek száma”

– emelte ki a miniszter.
    
Ljasko elmondta, hogy jelenleg mintegy 30 ezer Covid-beteget ápolnak kórházban, az oxigénellátó berendezéssel felszerelt ágyak kihasználtsága 30 százalékos. A koronavírusos gyermekek kezelésére kijelölt egészségügyi intézményekben pedig most 2293 ágy foglalt, amely nyolc százalékkal kevesebb, mint egy héttel korábban volt.
    
A diagnosztizált fertőzöttek száma Ukrajnában hétfőre 16 993-mal emelkedett.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 958 214-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 619 480-an pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 567 242-en kaptak. Vasárnap 18 938 embert oltottak be.

Forrás: mti.hu