Macron

Macron a minszki megállapodások mellett szállt síkra Kijevben

A minszki megállapodások jelentik az egyetlen módot a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására és a fenntartható béke elérésére – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök kedden Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel.

A francia elnök a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kifejtette: hogy a kérdést előző nap Vlagyimir Putyin orosz elnökkel vitatta meg Moszkvában. Szavai szerint Putyin biztosította őt arról, hogy Moszkvának szándékában áll a minszki megállapodások végrehajtása. Hozzátette, hogy Zelenszkij is ugyanerről biztosította őt. „Nekem úgy tűnik, hogy ma ez az egyetlen út, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a tartós béke felé haladjunk” – mondta.

Macron szerint a minszki megállapodások eszközként szolgálnak Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának védelmére. Hangsúlyozta, hogy minden érintett félnek teljesítenie kell a megállapodásban vállalt kötelezettségeit.

– Putyin biztosított arról, hogy nem ő volt az eszkaláció kezdeményezője, ő csak reagál rá. Ugyanakkor látjuk viszont az orosz csapatok bázisait Fehéroroszországban és a manővereket. Putyin mindezt a ránehezedő nyomással és a feszültséggel indokolja – magyarázta Macron. Véleménye szerint Oroszország nyomásgyakorlása ellenére is folytatni kell a rendezési folyamatot.

A francia államfő kijelentette, hogy Franciaország és Németország tovább folytatja közvetítői tevékenységét a Donyec-medencei válság rendezése érdekében. Megerősítette, hogy a Donyec-medencei fegyveres konfliktus békés rendezésére hivatott „normandiai négyek”, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország újabb, tanácsadói szintű találkozójára február 10-én kerül sor Berlinben.

Zelenszkij fontosnak nevezte a tanácsadók tárgyalásait egy újabb csúcstalálkozó tető alá hozása érdekében.

Újságírói kérdésre Zelenszkij reagált arra, hogy Putyin a minszki megállapodások Kijev általi végrehajtásáról szólva azt mondta: „Tetszik, nem tetszik, tűrj, szépségem!”. Zelenszkij  leszögezte: „Ukrajna türelmes, szerintem ez bölcsesség. Ez egész Európa és az oroszok számára is fontos. Mert az eszkaláció a mi türelmünkön múlik. Megvédjük az országunkat, mi a saját területünkön vagyunk. Türelmünk hatással van a provokációkra, amikor nem válaszolunk rájuk, hanem méltósággal viselkedünk”.  

Az ukrán elnök a tájékoztatón elmondta, hogy Franciaország 1,2 milliárd euró pénzügyi támogatást készül nyújtani Ukrajnának a gazdasága stabilizálásához.  

Az ukrán állami vasúttársaság a két államfő jelenlétében megállapodást írt alá a francia Alstom vállalattal. Utóbbi az egyezség értelmében 130 mozdonyt szállít Ukrajnának 900 millió euró értékben.

Forrás: MTI