Magyar Levente: abban vagyunk érdekeltek, hogy ne legyen háború Ukrajnában

Magyar Levente Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese hivatalosan is bejelentette a Beregszászi Művelődési Ház ukrán-magyar közös felújítási projektjét február 18-án Beregszászban. Ezt követően látogatást tett a Rákóczi-főiskolán, valamint részt vett a Munkácsy Mihály Magyar Ház épületében kialakított új étterem megnyitó ünnepségén.

– Egy nagyszerű esemény okán érkeztünk Kárpátaljára, hiszen a Beregszász belvárosában található úgynevezett nagy zsinagóga felújítását jelentettük be, ami nem egy egyszerű felújítás, hanem egészen egyedi eset – nyilatkozta a miniszterhelyettes, aki felelevenítette az épület történelmi hátterét.

Kiemelte, hogy a kezdeményezésnek köszönhetően a létesítményt kicsomagolják a betonszarkofágból és visszaadják az eredeti pompáját, hogy Beregszásznak és Kárpátaljának egy olyan ékessége legyen, ami messze földről idevonzza majd az érdeklődőket, a turistákat és természetesen azokat a zsidó közösségeket, akik Kárpátaljához kötődnek.

Magyar Levente a továbbiakban így fogalmazott: – az előkészületek 2019-ben indultak meg, a kivitelezési munkálatok pedig, ha minden jól megy, a jövő évben megkezdődnek és 2024 végére akár oda is érhetünk, hogy átadjuk ezt az épületet.

A miniszterhelyettes a jelenlegi ukrán helyzetre is kitért. Mint mondta a zsinagóga felújításának bejelentése egy olyan helyzetben történt meg, ami egyedülálló Ukrajna és Európa 21. századi történetében, hiszen a háború árnyéka vetül az országra. Hetek óta a világ közvéleményét az tartja lázban, hogy lesz-e háború Ukrajna és Oroszország között, vagy sem.

– Mi természetesen abban vagyunk érdekeltek, hogy ne legyen semmifajta konfliktus, ne csak háború ne legyen, hanem az a fajta feszült viszony is megszűnjön, ami a két országot jellemzi az utóbbi években. Maga módján Magyarország meg is teszi azokat a diplomáciai erőfeszítéseket, amelyek a béke irányába mutatnak.

Magyar Levente aláhúzta:

– Tisztában vagyunk azzal is, hogy a nagyhatalmak megütközése történik itt a fejünk fölött, tehát nem mi fogjuk eldönteni ennek a konfliktusnak a kimenetelét. Mi a mai nappal kifejeztük a béke iránti vágyunkat, hiszen építkezni, történelmi értékeket helyreállítani, elpusztult közösségek emlékét ápolni a zsinagóga felújítása által csak egy békés környezetben lehet szabad országok közötti együttműködés keretében. Ez a projekt kifejezi mindazt, amiről Kárpátalja szól: népek, etnikumok békés együttélése, évszázados barátsága és testvéri köteléke. Mindez az ellentétje annak, ami fenyegeti most Ukrajnát: az agresszió, a háború, a nagyhatalmi versengés. Mi ebből nem kérünk, mi békében szeretnénk építkezni. Ez a mai napnak a fő üzenete itt Ukrajnában, Kárpátalján, Beregszászban és Munkácson.

Végezetül bejelentette, hogy további 3 millió euró támogatást nyújtanak a Jánosi hulladékfeldolgozó üzem befejezéséhez.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma