Mi történik körülöttünk?!

Még most sem ocsúdtunk fel teljesen az elmúlt időszak magyarellenes atrocitásaiból. Kommandós házkutatások sora kárpátaljai magyarságintézményeknél, és a KMKSZ elnökének családi otthonában, uszító videó Beregszász várostáblájánál, a Szürtében történtek hazug színben való provokatív feltüntetése, fenyegető kör-e-mail, magyar párt bezárásának jogi meglebegtetése. És ez csak az elmúlt pár nap kártékony politikai termése. Azt viszont továbbra sem tudjuk, kik állhatnak e döbbenetes események mögött, s mi ezzel a céljuk? Bár rengeteg a teória, félő, az igazság egyhamar nem derül ki.

Annyit biztosra vehetünk, az összehangolt támadássorozat nem a véletlen műve, egy előre megírt kottából játszottak. Voltak, akik megpróbálták azt sugallani, a magyar kártya újbóli elővétele leginkább Budapest politikai céljait szolgálta, ám ezen az állításon épeszű ember legfeljebb csak mosolyog. Azt azért mégiscsak nehéz feltételezni, hogy az ukrán titkosszolgálat akcióit Magyarországról irányítanák. A józan ész szerint az is nehezen magyarázható, hogy Kijevnek mi szüksége volt erre az egész cirkuszra, hiszen az egyébként is feszült kétoldalú konfliktus megoldását a történtek egy időre biztosan eltolják, és nemzetközi téren sem jött ez túlságosan jól Ukrajna számára. Voltak, akik egyenesen az Egyesült Államokban lezajlott elnökválasztással hozták összefüggésbe az attakot, akadnak, akik Soros György kezét vélik látni a háttérben, hogy ezzel is bosszút álljon a magyar kormány következetes és nemzeti érdekeit Brüsszellel szemben is bátran felvállaló magatartásáért. És akkor még a legkézenfekvőbb magyarázattal nem is szolgáltunk, miszerint Moszkvában kell keresni a kusza szálakat, elvégre a Kremlnek az ukrán–magyar konfliktus kiéleződése minden pillanatban jól jön.

Ám akárhogyan is történt, akárki is a megrendelő, az egészet mégiscsak az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közreműködésével vezényelték le. Márpedig ha a hivatalos magyarázatokból és mentegetőzésekből indulunk ki, hogy sem Ungváron, sem pedig Kijevben nem tudtak a készülő akciókról, akkor még rémisztőbb a helyzet. Ugyanis, ha nem központi utasításra történt a kommandós megfélemlítő manőver, akkor ez azt jelenti, hogy az ukrán titkosszolgálatra ismeretlen külső erők képesek nyomást gyakorolni, s ilyen kaliberű akciókat végrehajtani, ami valóban súlyos veszélyt jelent az ukrán állam- és nemzetbiztonságra. Ez pedig így alaposabb tovább gondolkodásra is sarkall…

Véletlen vagy sem, de az események egybeestek a megyei tanácsban zajló koalíciós háttértárgyalásokkal. Azóta megalakult az új testület, annak élére pedig egy olyan Zelenszkij-párti politikus került, aki Petro Porosenko államfő idején az ország kémelhárításának volt a feje. Beszédes, nemde?! S hogy még kuszább legyen a kép, a képzeletbeli frigyhez Julija Timosenko ellenzéki nagyasszony és a rendvédelmisek örökös főnöke, Arszen Avakov adta a nevét tanúként. Ebben a nehezen értelmezhető történetben a megyei tanács magyar frakciója a lehető legbölcsebb döntést hozta, amikor sem a szép szóval, sem az erő nyelvén megfogalmazott felkérésre nem csatlakozott a „különös házassághoz”. A kialakult helyzetben ez volt az egyetlen – becsülettel és tiszta lelkiismerettel– felvállalható politikai döntés.

Az emberben persze forrnak az indulatok, nehéz nem átkozódni az irányunkba zúduló gyűlölködések miatt, de vallom, nem ez a helyes válasz. Bármennyire is nehéz, most nagyon fontos a higgadtság megőrzése, nem szabad eluralkodnia sem a félelemnek, sem a bosszúnak. Nekünk, kárpátaljai magyaroknak, nincs semmi félnivalónk, szándékaink békések és törvénytisztelőek. Csak tesszük a dolgunkat, mint ahogyan apáink is tették, s unokáink is tenni fogják ezen a földön. Ez a mérgező politikai légkör pedig úgyis enyhül majd körülöttünk, addig meg kibírjuk. Ennél cifrábbakat is kibírtunk már az elmúlt évszázadok, vagy akár csak az elmúlt évtizedek során.

Dunda György

Forrás: KISZó