Morawiecki

Morawiecki: orosz agresszió fenyegeti az egész világot

Az egész világ az orosz agresszió fenyegetettségében él – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európa jövőjéről a németországi Heidelberg egyetemén hétfőn tartott előadásában.

A jobboldali politikus kiemelte, hogy Európa történelmi fordulóponthoz érkezett, és a fordulat a kommunizmus összeomlásánál is veszélyesebb helyzetet teremtett.
    
A rendszerváltás idején ugyanis a változások békésen zajlottak, ezúttal viszont az egész világot orosz agresszió fenyegeti – mondta.
    
Hangsúlyozta, hogy európaiként kötelesség ellenszegülni Moszkva törekvéseinek.
    
Az EU jövőjéről kiemelte, hogy elutasítja az európai „szuperállam” gondolatát és a nemzetállamok elsőségének elvét vallja.
    
A lengyel kormányfő a 4EU+ nevű európai egyetemi szövetség szervezésében tartott előadásával tovább építi a kontinens jövőjéről szóló beszédek hagyományát, amelyet Emmanuel Macron francia államfő 2017-es párizsi és Olaf Scholz német kancellár 2022-es prágai – a Sorbonne, illetve a Károly Egyetemen – elmondott beszéde alapozott meg.

Nyitókép: korábbi felvétel, Kancelaria Premiera

MTI