Orbán: a cél, hogy ne legyen háború Ukrajnában

Orbán Viktor miniszterelnök Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel találkozott Lendván február 21-én, ahol megállapodást írtak alá a Mura- és a Rábavidék fejlesztéséről. Az esemény után közös sajtótájékoztatót tartottak, melyen a magyar kormánfő kitért a jelenlegi ukrán helyzetre is.

– A cél, hogy ne legyen háború, vagyis fennmaradjon a béke. Ugyanakkor a békéhez a jószándék kevés. Nem elég, hogy az ember kinyilvánítja a békeszándékot

– jelentette ki.
    
A kormányfő elmondta, hogy Európának nincs olyan katonai ereje, amely összemérhető lenne az orosszal. Mint mondta:

„Európa biztonságáról nem az európaiak fognak dönteni, hanem az oroszok az egyik oldalról, az amerikaiak pedig a másik oldalról”

– magyarázta.
    
Közölte: Magyarország ezért támogatja azokat az európai törekvéseket, amelyek katonai együttműködést akarnak az uniós tagállamok között, amelyek védelmi ipart akarnak fejleszteni, és amelyek a béke érdekében komoly európai védelmi képességet akarnak építeni.
    
A miniszterelnök hangsúlyozta: Ukrajna szomszédos Magyarországgal, ezért ha romlik az ottani helyzet, „Magyarország óriási nyomás alá fog kerülni”. Az 1990-es években, a jugoszláv háború idején tízezrével érkeztek menekültek Magyarországra, de Ukrajna népességét tekintve sokkal nagyobb, mint a volt Jugoszlávia, így ha ott baj van, akkor a Magyarországra háruló menekültnyomásnak sokkal jelentősebb lesz a biztonsági és a gazdasági súlya – mondta.
    

Az mti.hu nyomán