Podoljak: a háború addig tart, míg fel nem szabadítjuk Ukrajnát

Az orosz-ukrán háború csak Ukrajna feltételeivel érhet véget, ami azt jelenti, hogy a megszállóknak el kell hagyniuk az állam teljes területét – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója.

– Semmi értelme népszavazásnak vagy bármilyen más jogi formátumnak, amelyet Oroszország javasolhat ezeken a területeken. Mindenki megérti és meg fogja érteni, hogy ez egyszerűen idegen területek annektálása. Ezért a háború addig tart, amíg ezeket a területeket fel nem szabadítják – mondta.

Podoljak szerint Oroszország át akarja venni a hatalmat Ukrajna felett.

Az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója a Szergej Lavrov orosz külügyminiszter július 20-ai kijelentésére reagált, melyben azt nyilatkozta, hogy „megváltoztak az ukrajnai orosz invázió „földrajzi” céljai, immár nem csak a donyecki és az luhanszki területeken vannak terrorista csoportok. Ezen kívül Oroszország nem engedheti meg, hogy Ukrajna azon részén helyezkedjenek el a fegyverek, amelyek veszélyt jelentenek a területünkre.”

Kárpátalja.ma