Repülőgépeket és helikoptereket kért Szlovákiától az ukrán elnök

Köszönetet mondott Szlovákiának az eddigi segítségnyújtásért, és további fegyvereket, konkrétan repülőgépeket és helikoptereket kért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a pozsonyi parlamentben videókonferencia keretében elmondott beszédében kedden.

    Zelenszkij az eddigi védelmi segítségnyújtás folytatását kérte, valamint Szlovákia hozzájárulását az Oroszország elleni szankciók életbe léptetéséhez és Ukrajna európai perspektívájának támogatásához. Az ukrán elnök azt kérte, hogy „Szlovákia legyen Ukrajna hangja” az Európai Unióban.
    „A fegyver az elsődleges és fő eszköz arra, hogy legyőzzük őket. Az ukránok mindig emlékezni fognak, hogy Szlovákia azt adta, amire igazán szükségünk volt, és van lehetőség arra, hogy ezt folytassuk. Repülőkről és helikopterekről beszélek” – mondta Zelenszkij.
    „Továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy Ukrajna győztesként, Oroszország pedig legyőzöttként kerüljön ki ebből a háborúból” – jelentette ki Eduard Heger szlovák kormányfő Zelenszkij beszédére reagálva.
    Robert Fico korábbi szlovák kormányfő, a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártjának, az Iránynak (Smer-SD) az elnöke reagálásában elutasította, hogy Szlovákia fegyvereket adjon Ukrajnának, mert – mint mondta – az csak a háború elhúzódásához vezet. „Szlovákiának semmi köze nincs a háborúhoz, amelyet Ukrajna az Egyesült Államok érdekében folytat” – fogalmazott Fico. Az Oroszország elleni szankciók kapcsán hangsúlyozta: azok értelmetlenek, és nem szabadna hagyni, hogy a szlovák gazdaság tönkremenjen, a lakosság pedig elszegényedjen amiatt, hogy az orosz földgáznál háromszor drágább amerikai cseppfolyósított gázt vásároljon az ország.
    Kedden a szlovák parlament Oroszország, Vladimir Putyin orosz elnök és az orosz fegyveres erők Ukrajna elleni cselekedeteit elítélő határozatot fogadott el. Ebben a dokumentumban „ok nélküli katonai agressziónak” illetve „háborús bűntettnek” minősítették e cselekedeteket.

Forrás: MTI