Róth Sándor: ez lesz Kárpátalja legnagyobb kulturális beruházása

A Beregszászi Művelődési Ház felújításának részleteit jelentették be február 18-án. Róth Sándor, Ukrajna szegedi konzulátusának tiszteletbeli főkonzulja a bejelentést követően így nyilatkozott szerkesztőségünknek:

–  Ez a folyamat 2019-ben kezdődött azzal, hogy a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal és Ukrajna Kormánya kezdeményezett egy projektet, amit a magyar fél támogatott –  költséget és a személyzetet is biztosította. Létrehoztuk az „Emlékezés és gyökerek” nemzetközi jótékonysági alapítványt, melynek elnöke Gutmann Hugo lett, aki aktívan részt vett a programban, megszervezte a csapatot, akik a kárpátaljai szakemberekkel együtt nekiláttak a tervezési folyamatnak.

Róth Sándor elmondása alapján eddig Magyarország részéről körülbelül 3 millió euró, ukrán részről több millió hrivnya lett ráfordítva az épület felújítására.

–  A magyar kormány, a Kárpátaljai Közigazgatási Hivatal és a helyi önkormányzat anyagi forrást biztosított az épület környező területeinek megvásárlására, és megkezdődött a projekt. A tervezés most a végső állapotában van, remélhetőleg idén ősszel befejeződik, és jövőre megkezdődhetnek az építkezési munkálatok, hogy 2025-re elkészüljön ez a rendkívüli emlékmű az egykor itt élt zsidóknak.

A főkonzul hozzátette, hogy ez lesz Kárpátalja legnagyobb kulturális beruházása, az épület a jövőben múzeumként is szolgál majd, és teret biztosít különféle koncertek és előadások megrendezésére.

Jackánics László

Kárpátalja.ma