Jake Sullivan

Sullivan: az Ukrajna elleni orosz invázió bármelyik nap elkezdődhet

Az Ukrajna elleni orosz invázió bármelyik nap elkezdődhet, és még a téli olimpia vége előtt megtörténhet – mondta Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

– Az oroszok abban a helyzetben vannak, hogy bármelyik nap jelentős katonai akciót indíthatnak Ukrajnában – fogalmazott Sullivan.

– Fontos számunkra, hogy kommunikáljunk szövetségeseinkkel és partnereinkkel, az ukránokkal és a még mindig ott tartózkodó amerikai állampolgárokkal – tette hozzá.

– Ugyanakkor tisztázni akarom: nem azt állítjuk, hogy Putyin elnök végleges döntést hozott – folytatta Sullivan, aki szerint a helyszíni tapasztalatok és a hírszerzési információk “aggodalomra adnak okot”.

Az amerikai közszolgálati televízió (PBS) röviddel Sullivan tájékoztatója előtt azt közölte, hogy nyugati tisztviselőktől származó információk szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy döntött: megtámadja Ukrajnát, és ezt a döntést közölték az orosz katonai vezetőkkel is. Sullivan tagadta az erre vonatkozó információkat, és azt mondta: az Egyesült Államok kormánya továbbra sem gondolja, hogy Putyin meghozta volna a végleges döntést.

A nemzetbiztonsági tanácsadó azt is bejelentette, hogy Joe Biden amerikai elnök telefonon fog beszélni Putyinnal, de péntek délutánig a tárgyalás pontos időpontját nem jelölték ki.

A Biden-adminisztráció illetékesei hetek óta kongatják a vészharangot egy esetleges Ukrajna elleni orosz invázióval kapcsolatban, miután Moszkva jelentős mennyiségű katonát és hadi felszerelést vonultatott fel a két ország határán. Az amerikai kormány több tagja is ígéretet tett arra, hogy súlyos gazdasági szankciókat vetnek ki Oroszországra, ha megtámadja Ukrajnát.

Sullivan – csakúgy, mint korábban Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Biden elnök – felhívta az Ukrajnában élő amerikaiak figyelmét, hogy hagyják el az országot. A nemzetbiztonsági tanácsadó azt mondta, hogy Bidennek nem áll szándékában amerikai csapatokat küldeni Ukrajnába, hogy egy mentőakció keretében segítsék a még az országban tartózkodó amerikaiak távozását.

– Ha valaki marad, az kockázatot vállal, és nincs garancia arra, hogy lesz később lehetőség a távozásra – fogalmazott.

Sullivan szerint egy orosz támadás valószínűleg légi bombázásokkal és rakétacsapásokkal kezdődne, amelyek során civilek is életüket veszítenék. A szakember szerint “reális a lehetősége annak, hogy (az orosz katonai akció során) jelentős mennyiségű területet foglalnának el Ukrajnában”, beleértve akár a fővárost, Kijevet is.

Forrás: MTI