Szijjártó: Magyarország a béke pártján áll

Magyarország a béke pártján áll, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy elősegítse annak létrejöttét Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben.

A tárcavezető a kormány nevében Szászfalvi László KDNP-s frakcióvezető-helyettes kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború minden egyes perce és napja súlyos biztonsági kockázatot jelent hazánk számára.

“Ezért is vagyunk érdekeltek abban, hogy Ukrajnában minél előbb béke legyen. Magyarország a béke pártján áll, és mindent megtesz annak érdekében, hogy elősegítse a béke létrejöttét a szomszédban”

– fogalmazott.
    
Hozzátette, hogy a legfontosabb kötelesség most a magyar emberek biztonságának garantálása. Ezért a kormány nem szállít fegyvereket Ukrajnába és nem is engedi át a közvetlenül oda tartó, megsemmisítendő katonai célpontnak számító szállítmányokat, ugyanakkor minden segítséget megad a nehéz helyzetbe került ukrán embereknek – szögezte le.
    
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy eddig 724 639 ember érkezett Magyarországra Ukrajna irányából közvetve vagy közvetlenül, és a hatóságok mindegyiküket beengedték, mindegyikükről gondoskodtak, a hosszabb távon is maradni szándékozókat pedig a munkavállalásban is segítik.
    
“Szeretném itt kikérni magamnak, minden tisztességes ember nevében azt az összemosási kísérletet, amelyet egyesek a migránsok és az Ukrajnából menekülő családok között akartak létrehozni” – mondta.
    
Ennek kapcsán pedig kiemelte, hogy a “déli határunkat ostromló illegális migránsoknak” továbbra sincs joguk belépni Magyarországra, miután már számos biztonságos országon jöttek keresztül. Szavai szerint a nemzetközi jog is világosan fogalmaz ennek ügyében.
    
A miniszter emlékeztett arra, hogy a kormány nemrég öt elemből álló, összesen 14 milliárd forint értékű támogatási csomagot ajánlott fel az ukrajnai humanitárius helyzet javítása érdekében.

Magyarország kész részt venni egy lerombolt iskola és kórház újjáépítésében, emellett mobilotthonokat ajánlott fel a belső menekültek számára, valamint ezer ösztöndíjas helyet ukrán diákok számára. Ezenfelül a magyar kórházak készek a sebesült ukrán katonák gyógykezelésére mindenfajta létszámkorlátozás nélkül, illetve 130 gyerek orvosi ellátásának biztosítására

– sorolta.

Nyitókép: Facebook/képernyőfotó

MTI