Szili Katalin: azt szeretnénk, hogy a kisebbségben élő magyarok éljenek a jogaikkal

Szili Katalin szerint el kell érni, hogy a kisebbségben élő magyarok mindenütt éljenek a jogaikkal. A miniszterelnöki megbízott Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban (Tusványos) vett részt csütörtökön egy a kisebbségi jogokkal és ezek alkalmazási gyakorlatával foglalkozó pódiumbeszélgetésen.

    Szili Katalin a rendezvény előtt a magyar közmédiának elmondta: gyakran szembesülnek azzal, hogy erdélyi, felvidéki, vajdasági vagy kárpátaljai magyarok nem ismerik eléggé a jogaikat, ezért nem élnek velük. Példaként mondta, hogy Szlovákiában módosult a törvény, és immár nem húsz, hanem 15 százalékot kell meghaladnia egy kisebbség helyi arányának ahhoz, hogy nyelvi jogok illessék meg. Hozzátette: sajnos, sokszor szembesülnek azzal, hogy ezt nem tudják az emberek, és azzal is, hogy egyfajta félelem akadályozza az anyanyelvhasználatot a kórházakban vagy az önkormányzatoknál.
    Hozzátette: a nemzetpolitikai kutatóintézettel együtt egy sorozatot jelentetnek meg, amelyben egyelőre a romániai, a szlovákiai és az ukrán jogszabályoknak egyfajta kézikönyvét adták ki. E füzetnyi kötetek közérthető módon foglalják össze a kisebbségekre vonatkozó törvényeket, kormányhatározatokat és alacsonyabb rendeleteket.
    “Ezt szeretnénk a kezébe adni mindenkinek, hogy ismerje meg, és éljen a lehetőségeivel” – nyilatkozott a miniszterelnöki megbízott.
    Szili Katalin szerint ma távol áll egymástól a jogszabályi környezet és a joggyakorlat. Ezért arra kell törekedni, hogy az emberek töltsék ki a jogi keretet, éljenek a jogaikkal. Emellett kell az EU-ban és a szomszédságpolitikában további lépéseket tenni a jogok kiterjesztése érdekében.

Forrás: MTI