Sztepanov: Továbbra is feszült a járványügyi helyzet Ukrajnában
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján továbbra is „feszültnek” nevezte az ukrajnai járványhelyzetet. Kiemelte, hogy az elmúlt héten 96 936 új fertőzéses esetet regisztráltak az országban, azaz csaknem hétezerrel többet, mint az azt megelőző héten. Ezzel együtt a múlt héten 11 606 beteg került kórházba, míg a megelőző héten 10 597.
A tárcavezető közölte, helyetteseivel „rajtaütésszerűen” tesznek látogatásokat az ország különböző kórházaiban, hogy személyesen mérjék fel az állapotokat. Ezt azután jelentette ki, hogy a múlt hét végén a nyugat-ukrajnai Lviv megyében lévő zsovkai kórházban áramkimaradás miatt meghalt két beteg, akik lélegeztetőgépen voltak.
Forrás: mti.hu