Turcsinov megnevezte az Ukrajna számára hat legveszélyesebb orosz hibridháborús fenyegetést

Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője hat fő veszélyt nevezett meg egy keddi sajtóinterjúban, amelyek Ukrajnát Oroszország részéről jelen pillanatban a leginkább fenyegetik, és amelyek nem korlátozódnak csak a Krím és a Donyec-medence egy részének megszállására.

A liga.net hírportálnak nyilatkozva a politikus kifejtette: veszélyesség szempontjából az első helyen továbbra is a katonai agressziós fenyegetés áll. Hangsúlyozta: Oroszország Ukrajna kifárasztására törekszik azzal, hogy a Krímet és a Donyec-medence egy részét katonailag megszállva tartja, valamint a keleti országrészben folyamatosan fenntartja a fegyveres konfliktust. Emellett viszont még az ukrán államhatár közelébe is összevont csapatokat a déli és nyugati katonai körzeteiből.

Véleménye szerint ez arra enged következtetni, hogy ha Oroszországnak politikai úton nem sikerül visszaszereznie az ellenőrzést Ukrajna fölött, akkor nem kizárt, hogy nagyszabású katonai beavatkozásra szánja el magát.

A második legveszélyesebb fenyegetésnek a védelmi tanács titkára az információs agressziót, azaz a választási eredmények befolyásolásának veszélyét tartja a tömegtájékoztatási eszközökön és az internetes közösségi oldalakon keresztül, amivel Moszkvának az célja, hogy az ukrán politikusok közül az ő számára kívánatosak kerüljenek pozícióba.

Harmadik fenyegetésként a kibernetikai agressziót nevezte meg Turcsinov, amely szavai szerint „a veszteségek tekintetében egyenértékű a katonaival”.

A negyedik helyre tette a politikus az Ukrajna elleni orosz „gazdasági háborút”. Kiemelte az ukrán áruk Oroszországon keresztüli tranzitjának blokádját, az azovi-tengeri kikötők forgalmának nehezítését és más ukrán – főként hadiipari – termékek exportjának akadályozását.

Az ötödik az energetikai fenyegetés, amely az Ukrajnát megkerülő gázvezetékek építése révén az ukrán gáztranzit rendszer blokádjára irányul.

A hatodik veszély pedig Turcsinov szerint a terrorista fenyegetés: az orosz titkosszolgálatok által felbérelt személyek, csoportok az ország belsejében hajtanak végre terrorcselekményeket, hogy ezáltal destabilizálják a belső helyzetet Ukrajnában, nyugtalanságot és félelmet keltve. Megjegyezte, hogy a felsorolt tényezők messze nem a teljes palettája a hibridháborús eszközöknek, amelyeket Oroszország Ukrajna ellen bevet.