Akire büszkék lehetünk… Interjú Dobsa Istvánnal

A gondtalan gyermekkor és felhőtlen diákélet emlékei, az átélt élmények örökre nyomot hagynak bennünk, és évek múltán is feledhetetlen emlékekként ragyogják be hétköznapjainkat.

Dobsa István is életének üde színfoltjaként tekint vissza a főiskolán eltöltött éveire, s immár tanárként igyekszik átadni az oktatási intézményben elsajátított tudásanyagot és szellemiséget.

– Mikor és hol születtél? Hogyan telt a gyermekkorod, tanulmányaid?
– 1988. június 6-án születtem a nagyaszőlősi járási Tiszakeresztúrban. Visszaemlékezvén a gyermekkoromra, mindig mosoly ül ki az arcomra. Igazi kis falusi gyermekkor volt az, a maga sajátságos kalandjaival, a rendszeres kirándulásokkal, az állandó játékkal, és persze egy olyan baráti körrel, akikkel a mai napig remek kapcsolatot ápolunk. Az általános iskolát szülőfalumban végeztem, majd a Nagyszőlősi 3. sz. Perényi Zsigmond Középiskolában tettem le az érettségi vizsgát 2005-ben. A tanulással nem volt problémám, sokkal inkább a szorgalommal, de valahogy mindig időben érkezett egy atyai intés, és így jó átlaggal érettségizhettem.

– Miért döntöttél a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mellett? Milyen szakra jelentkeztél?
– Már az általános iskola után biztos voltam benne, hogy felsőfokon szeretném továbbfolytatni tanulmányaimat, és mindenképp anyanyelvemen. Sok olyan ismerősöm volt, aki a főiskolán tanult, így valamilyen szinten beláthattam az intézmény falai mögé. Leginkább az oktatás színvonala tetszett meg, továbbá az aktív diákélet, s az, hogy részesévé válhatok egy közösségnek.
A felvételinél biológia-földrajz, illetve történelem-földrajz szakpárokra adtam be a jelentkezésemet. Sikeres felvételi után végül a biológia-földrajz szakok mellett döntöttem.

– Tudatos döntés volt részedről?
– Abszolút. Ahogy említettem, már elég korán eldöntöttem, hogy bizony továbbtanulok. Kezdetben szóba került, hogy esetleg Magyarországon folytatom tanulmányaim, viszont nem szerettem volna itthagyni Kárpátalját. Mikorra azonban a felvételi vizsgához közeledtünk, már teljesen biztos voltam abban, hogy a főiskolát választom.

– Hogyan teltek a diákévek?
– Bátran kijelenthetem, hogy életem eddigi legszebb öt éve volt az itt eltöltött idő. A tanulás jól ment, remek oktatásban lehetett részünk, köszönve a naprakész tanári karnak. Közöttünk, hallgatók között pedig remek volta a hangulat, támogattuk, ösztönöztük egymást, hogy a végén majd együtt örülhessünk a megszerzett diplomának. A tanulás mellett az intézmény remek lehetőségeket biztosított az igazi diákélet megéléséhez, így sokat kirándultunk, sportoltunk, és persze szórakoztunk. Harmadéves voltam, amikor felvételt nyertem a hallgatói önkormányzat elnökségébe, így már segíthettem is a hallgatóság közösségi életének megszervezését.

– Mi történt a főiskola után? Mivel telnek a hétköznapjaid?
– 2010-ben fejeztem be főiskolai tanulmányaim, és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy azonnal munkába is állhattam. Két iskolában is oktatok, a Tiszakeresztúri Általános Iskolában biológiát és informatikát, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban pedig biológiát, illetve földrajzot tanítok. A hétköznapok valósággal röpülnek, amikor tanári kötelességeimnek teszek eleget, esetleg valamilyen közösségi program szervezésében segédkezem.

– A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) munkatársaként is tevékenykedsz. Miben áll ez a munkakör?
– Igen, 2011-től vagyok a KMKSZ helyi alapszervezetének alelnöke. Ebből kifolyólag, kulturális rendezvények megszervezésében, pályázati lehetőségek kiaknázásában igyekszem segíteni a helyi szövetség munkáját. Továbbá egyik nagy célom, melyről még továbbra sem tettem le, az ifjúsági politika előmozdítása megyei szinten.

– Mindig is tanárként szerettél volna tevékenykedni? Mik a terveid, céljaid?
– Kezdetben nem állt közel hozzám a szakma, aztán ahogy sorra következtek a pedagógiai gyakorlatok, fokozatosan tetszett meg. Mára már nehéz lenne elképzelni a mindennapjaim a diáksereg nélkül. Igaz, ami igaz, nagyon szeretek tanítani, és mára ez már hivatássá vált. Az alapelvem, hogy egy tanárnak nem csupán tárgyi tudást kell átadnia a tanulóinak, nevelnie is kell őket. Saját példámból kiindulva, tudom milyen az, amikor egy rossz jegy csupán mulasztás eredménye, így igyekszem olyan légkört teremteni óráimon, ami a „kényelmesebb” tanulók figyelmét is felkelti.
A jövőben szeretnék letenni egy középszintű nyelvvizsgát angolból, illetve fejleszteni az ukrán nyelvtudásomat.

– Mit köszönhetsz a beregszászi főiskolának?
– Először is egy megfelelő háttértudást, amellyel úgy érzem, helyt állhatok a mindennapokban. Másodszor pedig egy sajátságos szellemiséget, egy gondolkodásmódot, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani a főiskola azon tanárainak, akik mindehhez hozzájárultak. Mindig is tetszett a főiskola családias, baráti légköre, ott jöhettem rá, hogy a diploma megszerzésén kívül van még egy fontos szerepünk, mégpedig Kárpátalján magyarnak maradni. Mindezt igyekszem továbbvinni és átadni diákjaimnak is.

– Szerinted miért érdemes a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát választani?
– Úgy gondolom, hogy az anyanyelven megszerzett tudást semmi nem pótolhatja igazán, s ez már önmagában is egy nyomós érv. Ezen felül, az a számos lehetőség, amellyel az intézmény kecsegtet, a bensőséges légkör egy olyan pluszt ad, ami egész életében végigkíséri az embert. Ezek a dolgok járultak hozzá ahhoz, hogy ha napjainkban megkérdezik tőlem, hol végeztem, büszkén jelenthetem ki, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma