Idén is díjazták Kárpátalja kedvenc pedagógusait

A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány 2023-ban is lehetőséget biztosított arra, hogy diákok és szüleik szavazzanak kedvenc pedagógusaikra. A nyertesek kihirdetésére és az ünnepélyes díjátadóra december 9-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

A jelenlévőket Bunda Szabolcs, az alapítvány irodavezetője köszöntötte, majd ismertette az alapítvány és a támogatás történetét. A támogatást 2012 óta ítélik oda a kárpátaljai születésű Kiss Gyula, nyugdíjas tanár felajánlása eredményeképpen.

Fehér Ferenc, a Szent Márton Karitász Jótékonysági Alapítvány igazgatója röviden ismertette a karitász tevékenységét, valamint együttműködésüket a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvánnyal.

Ezt követően az alapítvány azokat a pedagógusokat díjazta, akik diákja az elmúlt év során első helyezést értek el a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által rendezett tanulmányi versenyeken.

Ezt követően Perduk János, az alapítvány szakmai megbízottja szólt az egybegyűltekhez. Kiemelte a néptánc fontosságát, hisz ez hagyományunk megőrzésének egyik záloga. Ezt követően átadta a gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok számára nyújtott támogatást, mely során a kuratórium azoknak nyújtott anyagi segítséget, akik az elmúlt hónap folyamán küldték be pályázatukat működésükre, tánctanárok fizetésére, népviseletre stb.

Mindezek után következhetett a nap fénypontja, a Kárpátalja kedvenc pedagógusai díj átadása.

2023 kedvenc óvónője Bara-Harsányi Irénke (Tiszaágteleki Református Égigérő Bölcsőde és Óvoda) lett. Tanító kategóriában a legtöbb szavazatot Kasztner Edina (Beregszászi Bethlen Gábor Líceum) kapta. Tanár kategóriában pedig Nagy Zsuzsanna (Beregszászi Kossuth Lajos Líceum) nyerte el a megtisztelő címet.

A rendezvény zárásaként a Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes szilágysági és nagydobronyi táncokkal kápráztatta el a közönséget.

K. A.

Kárpátalja.ma